3. Suprises~

Hello mindenki~  ^^
Sajnálom, hogy eddig nem volt rész.T__T Remélem tetszeni fog, és a végén értékeljetek/komizzatok....:3  Főleg a hibáimat írjátok le...sokat segítene.^^
Nem is untatlak tovább, itt a fejezet ^w^
Chuuu~
p.s. Dóri, örülhetsz...az elejétől igazad volt x3

Teljesen ledöbbentem, amikor megláttam őt. Komolyan ájulás közeli állapotba kerültem. Először Jake Pitts, aztán Ashley Purdy és most itt van Tom Kaulitz. Feltartottam a mutatóujjam, hogy jelezzem, várjanak egy percet, mert láttam, hogy meg akarnak szólalni, és ittam pár nagy kortyot. Biztonságba helyeztem az italomat, majd ránéztem a képernyőre, és azt láttam, hogy csak Tom van ott és türelmesen mosolyog. Megint el akartam kezdeni sikítani és ugrándozni, de – igaz nehezen - uralkodtam magamon. Ezt ő is láthatta rajtam, mert elvigyorodott és elkezdett integetni. Nekem kiesett a még mindig szorongatott konyharuha a kezemből, és visszaintegettem neki, de nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam. Elszörnyedve nézett rám, nekem pedig akkor esett le, hogy a szétvágott kezemmel integettem. Gyorsan elkaptam a kezem, és a fejem is a kamerától. Ekkor Tom megszólalt.

-          Szia, mi a franc történt a kezeddel? Azt ne mond, hogy szándékos volt! – Mintha kissé mérgesen nézett volna rám. Én csak pirulva és kicsit szégyenlősen ráztam meg a fejem. – Akkor mi történt?

-          Szia, tényleg nem volt szándékos, csak rendeltem egy pizzát – felmutattam neki a dobozt – és miközben vártam, hogy kihozzák elkezdtem mosogatni. Amikor megjött, én pont egy kést mostam, ami kicsúszott a kezemből, és szépen felvágta a tenyerem. Szóval egyáltalán nem direkt csináltam, nyugi. – Nem tudom miért próbáltam megnyugtatni, sőt, azt se értettem, hogy miért aggódik értem? Egyáltalán bárki is, miért aggódik értem, főleg ha nem is ismer? Nem mintha nem esne jól, csak éppen másra is figyelhetnének helyettem. Pont úgy, mint a szüleim.

-          És arra nem gondoltál, hogy el kéne menni a sebészetre? Vagy valahova ahol összevarrják?

-          Óóo, dehogynem. Csak éppen ma már jártam ott, és nem szeretnék vissza menni – magyaráztam.

-          Miért voltál te ma már a korházban? Mi történt? – Tényleg, ő nem is tudja még.

-          Semmi említésre méltó – mosolyogtam.

-          Ne higgy neki! – Ordította Jake valahonnan.

-          Na szóval, mi is történt?

-          Köszi Jake! – Kiabáltam. – Tényleg semmi említésre méltó. Annyi, hogy suliban egyik barom vállon ütött, és barátnőim elcipeltek, mondván elég csúnyán néz ki, és muszáj orvosnak is látnia. De tényleg semmi rossz.

-          Mutasd a karod! – Szinte rám parancsolt, de látszott rajta, hogy aggódik. Tényleg nem értem ezeket a srácokat.

-          Komolyan nem értelek titeket. Addig oké, hogy beszélgetünk, de miért aggódtok ennyire értem? Hiszen nem is ismertek! – Adtam hangot kétségeimnek. Láttam Tomon, hogy elgondolkozott, majd rám nézett csillogó szemekkel.

-          Hát akkor ismerjük meg egymást, mit szólsz hozzá?

-          Szerencséd, hogy nem széken ülök – mondtam.

-          Mert? – Nézett rám elkerekedett szemekkel.

-          Mert akkor már rég leestem volna. Basszus. Egy perc.
Szinte kimenekültem a szobámból, bezártam az ajtót, lerohantam a lépcsőn. Ahogy leértem úgy
döntöttem, hogy gyorsan elmosogatok, hátha lenyugszok, így nem volt 5 perc se, bár a kezem rohadtul
fájt, de túlélem. Szépen higgadtan engedtem le a vizet, majd megfordultam és nekidőltem a
mosogatónak. Hirtelen ugrottam egyet, és elkezdtem rohanni a szobám felé, miközben sikítottam. Az
ajtóm előtt lefékeztem és nyugalmat erőltettem magamra. Szépen lassan benyitottam, és az ajtó
nyikorogva kinyílt. Még be se értem, már hallottam, ahogy megszólal.

-          Na végre, hogy visszaértél. Azt hittem már a világból is kimenekültél – hallottam a hangján, hogy vigyorog.

-          Baj lett volna? – vigyorogtam a kamerába.

-          Az bizony – kacsintott. Felnevettem. – Jó látni, hogy jó kedved van – vigyorgott rám.

-          Ezt csak nektek köszönhetem – kacsintottam most én.

-          Sexy amikor kacsintasz – kacsintott. Ez után elkezdtünk valami féle kacsintó versenyt.

-          Basszus, létezik, hogy begörcsöl a szemhéjam? – kérdeztem röhögve. Elég furcsán nézett rám.

-          Hogy, mi van? – vágott még mindig komoly fejet.

-          Fáj a szemhéjam a sok kacsintgatástól – még mindig röhögtem.

-          Mert nincs edzésben.

-          Mert én nem flörtölök mindenkivel – kacsintottam.

-          Csak velem..juhéééé – tapsikolt irtó cukin. Én csak nevettem, amikor megszólalt a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív, és legszívesebben a földhöz vágtam volna. Helyette csak leraktam magam mellé és próbáltam figyelmen kívül hagyni.

-          Nem veszed fel?

-          A-a, asszem kihagyom most ezt a beszélgetést.

-          Miért, ki hív?

-          Volt barátom – mondtam, és könnyek szöktek a szemembe. Ezt a csengőhangom rovására írtam, mert mindig bőgök rajta.

-          Héé, most miért sírsz? Ennyire csúnyán lett vége, vagy mi van? – láttam rajta, hogy tényleg érdekli, és aggódik értem. Egy mozdulattal letöröltem a könnyeimet és válaszoltam.

-          Dehogyis, csak tudod ezen a számon mindig sírok. Rengeteg emléket idéz fel bennem. Nem is értem miért ezt választottam csengőhangnak. – Ekkor végre elhallgatott, én pedig fellélegeztem.

-          Oké, lehet, hogy nem a legboldogabb számunk lett a Spring nicht, de azért nem kell mindig sírni rajta- mosolygott és látszott rajta, hogy zavarban van. Ezen csak elmosolyodtam.

-          Tudom, de akkor is – makacskodtam. – Ezt a számot hallottam tőletek legelőször, és egyszerűen imádom. Viszont nekem most mennem kell, mert anyám nemsokára itthon lesz – szomorodtam el.

-          Oo, kár – látszott rajta is, hogy még folytatná a beszélgetést. – Tudod mit? Elküldöm majd neked twitteren a saját skype nevem és akkor majd tudunk máskor is beszélni, jó? – lelkesedett. Ezen megint csak mosolyogni tudtam.

-          Ezt komoly kérdésnek szántad? Persze, hogy jó lesz – vigyorogtam, és kicsit el is pirultam.

-          Okés, akkor majd beszélünk még. Puszi. – És már megint olyan édesen mosolygott, hogy majdnem elolvadtam. Nem is tudtam megszólalni, csak integettem és dobtam neki egy puszit, de ő elég furcsa, már-már fájdalmas arckifejezéssel nézett rám, én pedig nem értettem miért. Aztán rájöttem, hogy megint az elvágott kezemmel integettem. Gyorsan elköszöntem és kiléptem skype-ból. Elterültem az ágyamon és nem tudtam elhinni azt, hogy ez tényleg megtörtént.

Sajnos ez az „egy méterrel a föld felett lebegek” érzés hamar elmúlt, mert halottam, hogy anyám hazaért. Lemásztam az emeletről, hogy köszönjek neki. Azt hittem, hogy megint csak a szokásos szia, semmi puszi vagy valami köszönés lesz. Ehelyett megölelt és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Teljesen ledöbbentem, de én is megöleltem és nem akartam elengedni. Olyan rég nem éreztem már ezt, és már nagyon hiányzott. Amikor erre gondoltam megtelt könnyel a szemem, és végig gördültek az első sós cseppek az arcomon. Éreztem, hogy még szorosabban ölel, és próbál vigasztalni. Úgy éreztem, nem bírom tovább, így elengedtem és elhúzódtam kicsit.

-          Figyelj Cassy, beszélhetnénk? Azt hiszem, van pár dolog, amit meg kéne beszélnünk.

-          Ööm, persze, szerintem is – teljesen ledöbbentem ezen a kijelentésén. Sose gondoltam volna, hogy ő fogja ezt a beszélgetést kezdeményezni, de nagyon örülök.

Bementünk a konyhába és leültünk az asztalhoz. Mielőtt megszólalt volna látta, hogy el van mosogatva, de azt is láthatta, hogy nem takarítottam 3 napja. Valószínűleg ezen mosolyodott el.

-          Először is, nem bántásképpen mondom, de hogy-hogy nincs kitakarítva? Tényleg ne érts félre, csak kíváncsi vagyok, hogy mit csináltál – úgy tűnt, hogy tényleg nem piszkálásként kérdezi, hanem csak simán kíváncsi, hogy mi történhetett, hogy elfelejtettem kitakarítani, mivel eddig ilyen még nem fordult elő.

-          Hát, tudod az úúgy volt, – kezdtem bele a történetbe – hogy tegnap tanultam ugye, mert hétvége volt, és olyankor amúgy se szoktam takarítani. Ma pedig nem igazán volt rá időm. Amikor hazaértem elkezdtem beszélgetni valakivel, aki nagyon jó fej, és aztán jött a haverja is, aki még jobb arc, és egyszerűen elment az idő. Mondjuk elmosogattam, amíg vártam, hogy megjöjjön az ebédem. Meg is lett az eredménye – motyogtam és ránéztem a kezemre.

-          Először is, mi történt a kezeddel? Másodszor pedig, ki ez a srác? – vigyorgott a második kérdése után.

-          Semmi, és honnan tudod, hogy srác? – vontam fel a szemöldököm.

-          Mert ha lány lenne, nem így beszélnél róla, és nem hiszem, hogy semmi. Mutasd csak – megfogta a kezem és felfordította a tenyerem. Elborzadva nézett rá.

-          Igazán semmiség, tényleg, nem is fáj, csak csúnya. De komolyan nincs semmi bajom – próbáltam meggyőzni, mert nagyon nem akartam visszamenni a korházba, főleg nem vele. Nem akarom, hogy megtudja mi történt ma.

-          Persze, semmiség. Már most elkezdett elfertőződni. A korház felé elmesélheted mi történt. – Megfogta a karom és fel akart húzni a székről, csakhogy a megzúzódott karomat fogta. Próbáltam tartani magam, és összeszorított fogakkal álltam fel. Anya elég furcsán nézett rám, de nem szólt semmit. Felmentem átöltözni, aztán indultunk is. Én elég kelletlenül ültem be a kocsiba.

-          Na, tehát mi is történt? – kérdezte, amint beindította a kocsit.

-          Annyi volt, hogy rendeltem ugye egy pizzát, és amíg vártam, hogy kihozzák, addig elkezdtem mosogatni. Pont egy nagy kést mostam, amikor csöngettek, én pedig ijedtemben elejtettem a kést, és pont úgy csúszott, hogy elvágta a kezem. Szóval ez történt, tényleg nem nagy ügy – lesütöttem a szemem, és reméltem, hogy elég meggyőző voltam.

-          Le se tagadhatnád, hogy apád lánya vagy – nevetett. – Ő is mindig ilyen ügyes volt. Egyébként, mi volt az a reakció, amikor fel akartalak húzni? – Hogy én mennyire nem akartam erről beszélni.

-          Uhm, szerintem, amint bejelentkezünk, megtudod – mosolyogtam zavartan, és elnéztem oldalra.

Anyum nem válaszolt, csak értetlenül nézett rám, de nem feszegette a témát. Bár látszott rajta, hogy alig bírja magában tartani a kérdéseit, és legszívesebben rám zúdítaná mindet. Leparkolt a korház előtt, és elindultunk befele. Amint beléptünk láttam, hogy sajnos még nem volt műszakváltás, és még mindig ugyan az a nővér van, tehát az orvos is ugyan az lesz. Odasétáltunk, és én nem mertem felnézni. Anya elmondta, hogy ki vagyok, és miért vagyunk itt. A nővér elkezdett kattintgatni a gépén, aztán mondta, hogy foglaljunk helyet.

-          Na elmondod végre, hogy mi történt? – csak nem hagyta annyiban. De még nem akartam.

-          Majd ha végeztünk mindent elmondok, oké?

Már nem tudott válaszolni, mert behívtak. Anya is jött velem. Amint megláttam, hogy néz rám az orvos, tudtam, hogy itt semmi nem marad titokban

-          Cassy Schwarz, igaz? Hogy-hogy megint itt? Rosszabbodott a válla?

-          Igen, én vagyok. És nem, szerencsére semmi baj nincs vele, viszont a tenyeremet szépen elintéztem – anyának is feltűnt, hogy mennyire közvetlenül beszélgetünk.

-          Jó napot Doktor úr, elmondaná, hogy mi történt a lányom vállával? Mert ő semmit nem akar elmondani. – Ettől féltem.

-          Persze, mivel ön az édesanyja, ezért kötelességem tájékoztatni. Tehát, a mai nap folyamán már egyszer találkoztam a lányával itt. Akkor egy vállsérüléssel jött be. De megnyugtatom, semmi komoly, csak egy kis zúzódás. Viszont pár napig ne nagyon erőltesse meg, és testnevelés alól is kap legalább 1 hónap felmentést. De ezt meg lehet hosszabbítani, ha nem javul kellő mértékben. Most pedig megnézném a tenyerét, ha nem bánja. – Anyám teljesen le volt döbbenve. Erre nem számított, pedig tényleg nem nagydolog. Bár régebben már akkor is kiakadt, ha csak meghúztam valamelyik izmomat. Az utóbbi időben viszont, teljesen elszoktam attól, hogy törődik velem. A doki megvizsgálta a tenyerem, és közölte az ítéletet.

-          Ezt bizony össze kell varrni. De mielőtt ezt megtenném, le kell fertőtleníteni, és érzésteleníteni is kell. Máris jövök, egy pillanat. – Na ne, egyedül akar hagyni az anyámmal. Én ezt nem akarom. Nem akarok elmondani neki semmit. És már le is lépett, nagyszerű~

-          Mi a franc történt a válladdal, és ne mond azt, hogy semmi, és azt se, hogy baleset volt.

-          Ígérem, tényleg elmondok mindent, de nem most, mert mindjárt visszajön a doki.

-          Itt is vagyok. – Milyen igazam volt…haha. – Szóval, először fertőtlenítem a sebedet, ami a mélységét elnézve lehet eléggé fájni fog.

-          Nem lehetne először érzésteleníteni? – estem kétségbe. Elég nagy a fájdalom küszöböm, de a fertőtlenítést sose bírtam.

-          Sajnálom, de nem. – És már öntötte is a fertőtlenítőt egy kis vattaszerűségre.

Lefertőtlenítette a kezem, ami tényleg iszonyúan fájt, de közben a másik kezemmel anyáét szorítottam, ami azért enyhített valamennyit, és nagyon jól is esett. Aztán jött az érzéstelenítés. Ami csak azután nem fáj, hogy hat. Amint hatott, a doki el is kezdte összevarrni a sebemet. Gyorsan végzett vele, bekötözte és írt fel fájdalomcsillapítót is. Megköszöntük anyával, és elindultunk vissza a kocsihoz. Amint beültünk megint jöttek a kérdések.

-          Szóval mi is történt? Komolyan, bántott valaki? Esetleg tényleg csak baleset volt? És én miért nem tudtam róla? – Nem hiszem, hogy az utolsó kérdést komolyan gondolta volna, mivel az utóbbi időben nem is érdekelte mi van velem.

-          Na szóval, az igazság az, hogy első óra előtt az egyik nagyon kedves osztálytársam vállon ütött elég erősen ahhoz, hogy megzúzódjon – mondtam kissé gúnyosan. – Crissy és Vivi pedig elrántgattak orvoshoz. Ennyi a történet.

-          Ki volt az? – szűrte a fogai között.

-          Nem tudom, nem figyeltem. Mire odanéztem már senki nem volt ott, és a tanár is pont bejött. – Na jó, most már tényleg nem értem mi ez a nagy érdeklődés ma irántam. El is határoztam, hogy amint hazaérünk, megbeszélem vele a dolgokat. Ekkor olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam.

Ránéztem a telefonomra és teljesen ledöbbentem. Már ezer éve nem beszéltem vele. Amióta anyáékkal nem túl jó a viszonyom, azóta vele se nagyon beszéltem. Azt se tudom mi van vele. De miért írt most? Miért éppen most, amikor mindenki elkezdett a hogy létem felől érdeklődni. Megnéztem az üzenetét, és ő is ezt tette. *Szia hugi. Tudom, ezer éve nem beszéltünk már, legalábbis nekem annyinak tűnt, de jó lenne ezen változtatni, úgyhogy gondoltam írok. Mi van veled mostanában? Otthon még mindig olyan szar a helyzet? Csók, egyetlen nővéred, Kayla*

-          Ki az? – Na igen, anyám mindig is kíváncsi volt.

-          Csak Vivi írt, hogy aggódik, miért nem vagyok fent skype-on, – hazudtam könnyedén.

-          Nemsokára otthon leszünk, és már mehetsz is. – Rávigyorogtam. Örültem, hogy végre nem azzal piszkál, hogy csináljam meg ezt, és csináljam meg azt, hanem megengedi, hogy csak úgy legyek és azt csináljak, amit akarok.

Nemsokára hazaértünk. Anya beállt a garázsba, én pedig rohantam fel a szobámba. Amint felértem bejelentkeztem skype-ba, és láttam, hogy van egy felkérésem. Sejtettem, hogy Tom az, mivel Sexgott volt a neve, úgyhogy elfogadtam. Sajnos nem volt fent, de majd beszélünk, legalábbis nagyon remélem. Mivel senki nem volt fent, felmentem face-re, hogy beszéljek nővéremmel.