Hello Minnaa~
Tudom, rengeteget késtem, pedig nem rég ígértem meg, hogy megpróbálok rendszeresen részt hozni.:\ Sajnálom és remélem, hogy kitartottatok.^^
Nem is szövegelnék itt tovább, jó olvasást, remélem tetszeni fog a rész.:)
Kommenteket, visszajelzéseket várok.:3
Chuuu~
Most vettem csak észre, hogy a színpad szinte átváltozott, most már DJ pult és hasonló felszerelések foglalták el. Felhangzott az első szám, ami nem más volt, mint a Sleeping with sirens Fuck you című száma. Újra beindult a buli.
Kinyitottam a szemem és meg is bántam, mert iszonyatos fájdalom hasított a fejembe a fény miatt. Megpróbáltam visszaemlékezni a tegnap estére, de csak annyi rémlett, hogy sikerült szereznem még egy üveg JD-t, miután a másik elfogyott és ezután minden kiesett. Arra se emlékeztem, hogy jutottam haza, de megnyugodtam, mert Ash ott feküdt mellettem és mélyen aludt. Megpróbáltam halkan felülni, de ő így is észrevett és elkezdett mocorogni. Nyöszörögve felém fordult, átölelt és újra nyugodtan szuszogott. Nem volt szívem felébreszteni, olyan édes volt alvás közben, így inkább hozzábújtam. Beszívtam azt a tipikus Ashley illatot, amit úgy imádok. A fejfájásom kezdett csillapodni és lassan visszaaludtam.
Hirtelen felébredtem, amikor valaki a nevemet kiabálta.
- Mi van már? – nyöszörögtem és megpróbáltam felülni, de Ash karja túl nehéz volt.
- Ne menj el – motyogta és még szorosabban ölelt.
- Nem megyek sehova – pusziltam meg a fejét mosolyogva.
- Caassy! Élsz még? – csörtetett be Jake.
- Haver, mit akarsz?
- Szia Jake, mit szeretnél? – javítottam ki barátomat, aki az ölemben szenvedett.
- Van még fejfájás csillapítód? – nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Sajnos nincs, pedig nekünk se ártana – néztem Ashre, aki még mindig a fejét fogta.
- Hallod, ugye jól vagy? Nem fogsz idehányni ugye? – aggódott Jake.
- Nem terveztem, de szétszakad a fejem.
- Gyerekeek, gyógszer osztáás! – hallottuk meg nővéremet. Jake azonnal kisprintelt.
- Azt hiszem nekünk is jól jönne. Jössz?
- Adj egy percet – ült fel, így sikerült végre felállnom.
Egy darabig csak bambán nézett ki a fejéből, aztán rám nézett, elmosolyodott és csatlakozott hozzám.
- Mehetünk – jelentette ki. Kézen fogtam és elkezdtem kifele húzni. Kint a konyhában már elég nagy volt a tömeg, mindenkinek kómás volt a tekintete. Ashel beálltunk a „sorba”.
- Milyen érzés nagykorúnak lenni? – súgta Ash.
- Ugyan olyan mint eddig ~ - nevettem.
- Caaass – jött oda hozzánk Tom hangosan, mire mindenki fájdalmasan nyögött fel és befogták a fülüket, csak én mosolyogtam rá.
- Jó reggelt – vigyorogott rám.
- Jó reggelt, - Nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak vissza. – Honnan ez a sok energia?
- Én se tudom – nevetett és a tarkóját vakargatta.
- Ria itt van még? – Nem is tudom miért kérdeztem, csak úgy kicsúszott.
- Igen, még alszik szerintem. Eléggé kiütötte magát.
- Tom, Cass~ - hallottuk meg Billt.
- Öcsi, jó reggelt.
- Jobb reggelt. Egész éjszaka rugdostál – nézett rá Bill gyilkos tekintettel bátyjára.
- Bocsi. – Nem tűnt túl őszintének.
- Köcsög – motyogta. – Amúgy Cass, nővéred merre van?
- Konyhában, éppen gyógyszert oszt. De ahogy látom, nektek nincs rá szükségetek. Ez valami családi vonás?
- Olyasmi – mondták egyszerre.
- Vagy csak a sok gyakorlás – mondta Tom elgondolkozva.
- Szerintem is inkább az – merült el ő is a gondolataiba. – De szerintem neked se életszükséglet most az a gyógyszer.
- Hát, felébresztitek az embert az biztos – vigyorogtam. – De ettől függetlenül még be akarok jutni, mert éhen halok.
- Ahh, én is kajás vagyok. Nem ettem már vagy 10 órája – nézett kétségbeesetten Bill.
- Ó, te szegény – simogattam vigasztalón a karját, mert csak azt értem el. Időközben kiürült a konyha, szinte mindenki visszament a szobájába. Végre mi is bejutottunk.
- Bocsi, de lekéstétek – fordult meg nővérem.
- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá.
- Ohayou!
- Konnichiwa – szállt be Bill is.
- Még valaki valamit japánul? – sóhajtott Tom.
- Itadakimasuu~ - szólaltam meg, amikor leültem egy tál müzlivel és enni kezdtem.
- Nektek is kell valami gyógyszer – sóhajtott Kayla.
- Nem, mi bírjuk – mondták az ikrek.
- És rám is jó hatással vannak – vigyorogtam.
- Amúgy ti nem vagytok éhesek? – kérdezte a házigazda.
- Majd’ éhen halok – mondta Tom és elkezdte felfedezni a hűtőt.
- Van valami édes? – kérdezte Bill kiskutyaszemekkel. – Mondjuk valami fagyi, gumicukor, tejszínhab….esetleg egy kis nutella?
Kayla elkezdett keresgélni és szépen lassan mindent összeszedett.
- Tessék – tette le a srác mellé a konyhapultra. Tom már velem szemben ült és ette a szendvicsét miközben a szemét forgatta.
Bill összedobálta a dolgokat egy nagy tálba és leült bátyja mellé.
- Itadakimasu – csapta össze a kezeit és nekiesett a kehelynek. Látványosan élvezett minden falatot, amitől nővérem elpirult és inkább menekülőre fogta. Tommal összenéztünk és halkan kuncogtunk. Bill értetlenül nézett.
- Mi fan? – kérdezte teli szájjal.
- Semmi öcsi, semmi – veregette meg vállait Tom és mindketten röhögésben törtünk ki.
- Mi ez a jó kedv? – jelent meg barátom még mindig kómásan.
- Jó a társaság…főleg most – vigyorogtam, ő pedig megkerülte az asztalt és megcsókolt. Miután elszakadtunk észrevettem, hogy Tom elfordult és komorabb lett.
- Nem kérsz enni? – kérdeztem.
- Á, asszem kihagyom. Még mindig háborog a gyomrom – simogatta az említett testrészt én pedig gyors puszit nyomtam rá és folytattam az evést, míg ő visszament a szobába.
- Ahh, ez jól esett – törte meg a rövid csendet Bill elégedett kijelentése. Berakta a mosogatóba a tálat és eltűnt a folyosón.
- Mmm, szerintem nővéredhez megy - jegyezte meg ártatlanul Tom.
- Ó – lepődtem meg. – Miből gondolod?
- Tegnap eléggé összebarátkoztak és este Bill nem akarta befogni, amikor már lefeküdtünk aludni. Mást se hallottam, csak „Kayla, Kayla, Kayla”. Még álmában is beszélt róla – mosolyodott el kicsit.
- Akkor ezért rugdostad – vigyorogtam rá, mire ő csak kacsintott és felnevettünk.
Megreggeliztünk és ültünk volna le tévézni, amikor sikítást hallottunk. Kétségtelenül nővérem szobájából. Hirtelen megdermedtünk Tommal, aztán hallottuk, hogy megint sikít egyet és nevet. Jól ismertem ezt a hangot. Valaki csikizte. Tom még mindig nem értette mi történik.
- Nyugi, nincs baja.
- Akkor miért sikít? És miért nevet? – vágott tök értetlen fejet.
- Mert valaki csikizi – nevettem.
- Jaaa – mondta megkönnyebbülten, és hallottam, ahogy koppant. – Azt hiszem tudom ki az – mondta sunyi mosollyal.
Ebben a pillanatban nővérem rohant felénk sikítva, Bill pedig utána nevetve. Megálltak a kanapé két oldalán. Mindketten lihegtek és farkasszemet néztek. Már épp nyitottam a szám, hogy megszólaljak, amikor az énekes lassan elindult és vele együtt mozdult Kayla is. Így mentek egyre gyorsabban a kanapé körül. Mi Tommal lábunkat felhúzva röhögtünk. Az énekes már majdnem sikerrel járt, amikor Kayla hirtelen ugrott és az ölünkben kötött ki.
- Ne! – állítottam meg Billt, amikor sunyi mosollyal hajolt felénk. – Nem akarok a korházban kikötni. – Ő csak értetlenül nézett, de szerencsénkre megállt.
- Életveszélyes tud lenni – mondtam komolyan.
Kayla feje a lábamon volt és kezdett nyugodtabban lélegezni.
- Huhh, asszem elfáradtam – nyögte, mire mindannyian felnevettünk.
Nem akartam ünneprontó lenni, de muszáj volt.
- Lassan el kéne kezdenem készülődni – húztam el a szám.
- Mi? Miért? – kérdezték mind hárman hatalmas szemekkel.
- Mert holnap suli és nekem csak erre a hétre volt igazolásom.
- Ezen a héten miért nem voltál? – kérdezte Bill.
- Most azt mondaná, hogy semmiség, de nem az – előzött meg az idősebb iker, mire dühösen néztem rá.
- Mi történt? – kerekedtek el a szemei.
- Elvágtam a kezem – mutattam fel a bekötözött balomat. Nem ártana kötést cserélnem.
- Éés..? – unszolt Tom.
- És megzúzódott a vállam – nyögtem és most már gyilkosan pillantottam kedvenc gitárosomra…és most csak ez mentette meg az életét.
- Szóval akkor mi is történt? – piszkált tovább Bill.
- A köcsög osztálytársaim.. – nem folytattam, mert Kayla elkezdte nyomkodni a vállam és felszisszentem.
- És te oda akarsz visszamenni?
- Muszáj lesz – húztam el a szám. – De legalább Vivi ott lesz nekem. Na meg a többiek, akik itt voltak..vagy éppen vannak – mosolyogtam. – Emlegesd az ördögöt és az megjelenik – tettem hozzá, amikor megláttam közeledni a kómásfejű kékséget. Ő csak a középsőujja felmutatásával reagált.
- Jó reggelt – mondtam vidáman.
- ’hayo~ou – nyöszörgött.
- Mi az, hosszú volt az éjszaka? – kérdeztem, amikor Jack jelent meg mögötte, ugyan olyan kómás fejjel.
- Jobbat – morogta.
- Gyógyszert? – kérdezte nővérem aggódva.
- É kérek – jelentkezett a srác.
- Nekem csak egy zuhany kell – csoszogott tovább Vivi.
- Mint a zombik – nevetett Bill.
- Csak ti hárman vagytok ilyen energia bombák – mondta nővérem, amikor visszajött. – Nekem is kellett pár óra, mire magamhoz tértem. Mindenki más visszament aludni.
- Én is csak nekik köszönhetően vagyok ilyen – mutattam a két srácra, akik elvigyorodtak.
- Kayla – kezdte Tom és összenézett testvérével. – A húgod is olyan érzékeny, mint te? – vigyorgott.
- Neem. Ne merjétek.
Felálltam és elkezdtem hátrálni, de ők jöttek utánam. Amikor már vészesen közel voltak felsikítottam és elkezdtem rohanni. Az ideiglenes szobánkban kötöttem ki és beugrottam a kómás Ash mellé az ágyba.
- Segíts! – kértem kölyökkutyaszemekkel.
- Hmm? – „kérdezett” vissza.
- Meg akarnak kínozni – néztem rá kétségbeesetten.
- Kik? – nyögte fájdalmasan…másnapos.
- Mi – jelentek meg az ikrek gyilkos vigyorral.
- Légyszi, ne – bújta Ashhez, aki szorosan átölelt. Hirtelen viszont megfordított, így háttal voltam neki és lefogta a kezeimet a lábaim pedig a lábai közé fogta, így nem tudtam mozogni.
- Áruló – sikítottam.
- Ó, az a rettegés a szemében – vigyorgott gonoszan Tom és odalépett hozzám.
Óvatosan végigsimított az oldalamon, én pedig önkéntelenül szaporábban vettem a levegőt. Még én is éreztem Ash neki címzett gyilkos pillantását. Még szélesebben elvigyorodott és elkezdett csikizni. Azonnal elkezdtem volna kapálózni, de az áruló barátom megakadályozott ebben.
- Tasukete, Onee-san! – ordítottam.
- Sajnálom, de nem tehetek semmit – jött be nővérem, tettetett szomorúsággal.
- Kit kínoztok így? Szétesik a fejem, halkabban légyszi – szólt be drága barátnőm is.
- Akkor hozz szigszalagot – kiabált neki Ashley.
- Ne…me..ré..szeld – nyögtem ki.
Tom még mindig csikizett, én pedig próbáltam szabadulni, miközben hangosan nevettem, sikítottam és már majdnem sírtam. Ekkor jelent meg Adam, kezében egy nagy tekercs.
- Tessék – adta Bill kezébe, akinek felcsillantak a szemei.
- Bocsi, de a többiek érdekébe – jött oda sunyin.
A gitáros még akkor se hagyta abba a kínzásomat, amikor testvére leragasztotta a szám. Nem bírtam sokáig, elkezdtem sírni. A röhögéstől, attól, hogy fájt az oldalam és már a végtagjaim is sajogtak.
- Azt hiszem elég lesz – húzta el száját kínzóm, mire kapott egy nem túl kedves pillantást tőlem.
- Kayla, leszednéd róla a ragasztót?
- Miért én? – nézett kétségbeesetten.
- Mert te a testvére vagy. Téged nem bántana súlyosan – mondta kétségbeesetten az a szadista barom.
- Légyszi, ne rám legyél mérges – jött oda hozzám nővérem könyörgő tekintettel.
Leszedte a szalagot a számról, ami amúgy kibaszottul fájt. Mindenki meglepődött, amikor nem kezdtem el őrjöngeni, pedig nem is ismernek még régóta. Ehelyett kiszabadultam Ash szorításából és halálos nyugalommal sétáltam be a fürdőbe és csaptam be az ajtót. Kulcsra zártam és odasétáltam a macskalábas kádhoz. Mióta itt vagyok még csak egyszer használtam. Otthonra is kell majd egy ilyen. Megengedtem a vizet és habfürdőt öntöttem bele. Levettem a ruháimat, letekertem a kötésem és szemügyre vettem magam a nagytükörben. A szemeim vörösek a kényszeredett sírástól, az oldalam is hasonló színt vett fel, a vállam a kék árnyalatait képviseli. Ezen kívül a megszokott voltam. A kád megtelt, én pedig belemerültem a habokba. Hallottam, hogy valaki közeledik az ajtóhoz, és felsóhajtottam. Lehet túldramatizáltam a dolgot. De hát ők kezdték.
- Cassy, minden oké? – kérdezte Tom. Nem válaszoltam.
- Figyelj, bocsi. Tudom, túlzásba vittük, pedig az elején még jó ötletnek tűnt. Tényleg sajnálom – mondta a végén szinte már suttogva.
- Nem kicsit vittétek túlzásba – mondtam normál hangerőn. – De megbocsátok. Viszont most szeretnék nyugodtan megfürödni.
Nem jött válasz, úgyhogy újra átadtam magam a forró víz élvezetének. Már kezdtem elszunyókálni, amikor meghallottam egy halk, lágy hangot. Rögtön felismertem Tom gitárját. Ezen játszott nekem, amikor először elmeséltem neki, hogy miért voltam annyira padlón. Most már végképp nem bírtam tovább és eltört a mécses. Kezeimbe temettem az arcom és úgy sírtam. Nem tudom meddig ülhettünk így: ő az ajtó egyik felén, gitározva én pedig a másikon, a kádban sírva, de nem adta fel és én kezdtem megnyugodni. Kiszálltam a kádból, amiben amúgy már majdnem kihűlt a víz, és gyorsan megtörölköztem és magamra kaptam egy köntöst. Az ajtóhoz mentem és lecsúsztam rajta.
- Cassy – mondta Tom halkan.
- Hmm?
- Minden oké? – kérdezte megint, bizonytalanul.
- Most már igen – suttogtam. – Köszönöm.
Felálltam és kinyitottam az ajtót. Arra számítottam, hogy mindenki ott lesz a szobában, de az üres volt, csak Tom és én voltunk bent.
- Többiek? – kérdeztem.
- Éppen kint bánják meg bűneiket – mondta kis mosollyal.
- Még egyszer köszönöm az előbbit – öleltem meg.
- Bármikor – suttogta és ő is megölelt a szabad kezével.
- Na, most hogy lenyugodtam, – vettem mély levegőt – elkezdek pakolni.
- Jólvan, akkor magadra hagylak. A többieknek mit mondjak? Nyugodt vagy, vagy inkább maradjanak kint?
- Nyugodt vagyok, de maradjanak kint. Főleg Ash. Elárult – mondtam duzzogva.
Ő csak felnevetett és kiment. Felsóhajtottam és elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Eléggé berendezkedtem már. Furcsa lesz megint otthon lenni, de muszáj visszamennem. És most jön a legnehezebb kérdés…mi lesz Ashleyvel? Ez a kérdés újra letört és lerogytam az ágyra. Kezem a szemeimre tettem és megpróbáltam erőt venni magamon.
- Héé, mi a baj? – hallottam meg Ashley aggódó hangját.
- Minden – mondtam elgyötörten.
- Hé, gyere ide – húzott magához és szorosan ölelt.
- Ashley – toltam el annyira, hogy rá tudjak nézni. – Nekem muszáj hazamennem, de gondolom te nem tudsz sokáig maradni. – Kis szünetet tartottam, mert elcsuklott a hangom. – Mi lesz velünk? – kérdeztem teljesen kétségbeesve.
- Mi lenne? – tette fel a költői kérdést. – Amíg tudok, maradok itt, Németországban és arra megyek, amerre te. Az alvást pedig megoldom majd. A lényeg, hogy minél tovább együtt lehessünk itt. És mivel te még tanulsz, ezt csak így tudjuk megoldani.
- És mi lesz, miután elmész? Mert muszáj lesz..
- Hogy mi lesz azután? – Már megint egy költői kérdés. – Természetesen minden nap beszélünk skypeon, vagy akárhol. Bár ez nagyon fog hiányozni – ölelt meg újra szorosan én pedig hozzábújtam.
- Muszáj folytatnom a pakolást – törtem meg kelletlenül a csendet. – Ha így folytatom soha nem leszek kész – sóhajtottam.
- Segítek – engedett el mosollyal az arcán. – Amúgy, tetszik ez a köntös – jegyezte meg, mire pipacsvörös lettem.
