Cute & Dangerous ~ 1.

-         Cassy, kelj fel – hallottam meg anyám hangját.

-         Hallod, húzz már ki az ágyból – lökött le öcsém.

-         Tessék, kész. Mostmár aludhatok? – nyöszörögtem.

-         Nem, nem aludhatsz. Ma suli van.

-         De fáj a fejem – húztam magamra a takarót.

-         Talán nem kellett volna tegnap is bulizni.

Hallottam, hogy öcsém kimegy. Már elege van a folyamatos veszekedésből. Mint nekem is.

-         Talán nem kellene ordibálni. Már Mark se bírja – dörmögtem.

Feltornáztam magam a földről és elindultam a fürdőbe.

-         Még nem végeztem! – ordított utánam.

-         Ó, dehogynem – csuktam be előtte az ajtót.

Mivel tényleg késésben voltam gyorsan sminkeltem és felvettem az első ruhát, ami a kezembe került. Amint kiléptem a fürdőből pofon csattant az arcomon. Sóhajtottam és gyorsan eltüntettem a piros foltot egy kis alapozóval.

-         Ha még egyet adsz, akkor elkések – mentem el anyám mellett.

-         Ne beszélj így velem.

Hisztiroham, dejó...

-         Tessék, a piruláid – adtam oda a nyugtatóit.

-         Tudod kinek van szüksége gyógyszerre?! Nekem csak egy normális lány kéne, de neeem, te nem vagy képes normálisan viselkedni – folytatta.

-         Anyu, nyugodj le – ölelte meg Mark.

-         Köszi öcsi – mosolyogtam rá.

Kezdett lenyugodni és bevette a gyógyszerét.

-         Elviszem Markot suliba. Ne késs el! – nézett rám szigorúan.

-         Rendben – forgattam a szemeim.

Lehet hogy nem vagyok egy minta gyerek, de a suli nekem is fontos. Nem akarom egy olyan idegroncsként végezni, mint anyám.

Elraktam egy almát és indultam is. Barátnőm már a sarkon várt rám.

-         Látom ma is meghülyült – mondta köszönés helyett.

-         Ja – sóhajtottam.

Amint eltűnt anyám kocsija, rágyújtottam egy cigire és elindultunk suliba.

-         Héé, Cassy, Lena! Várjatok meg!

-         Szia Will – köszöntünk neki, amikor kifulladva utolért.

Will anyám exének a fia. Egész helyes és tök jó fej. Ha nem lettünk volna mostohatesók, tuti ráhajtok. Bár aki nem ismer minket, simán hihette, hogy együtt vagyunk. Ha együtt mentünk suliba szinte mindig vagy a kezemet fogta vagy a derekamat ölelte át.

-         Látom jól indult a reggeled – bökte meg az arcom, pont ahol anya megütött.

-         Ne is mond. Nem csodálom, hogy apád ott hagyta. Azóta csak rosszabb lett.

-         Pedig már akkor is nehéz eset volt – sóhajtott Will.

Amikor bele akartam szívni a cigimbe kipöckölte a kezemből.

-         Hé, drága volt – nyafogtam.

-         És halálos...Na meg büdös – húzta az orrát.

-         Mi az Will, csak nem terhes vagy, hogy nem bírod a szagokat?

-         Vicces – csípett bele az oldalamba.

-         Komoly nem értem miért nem jöttetek még össze – jegyezte meg Lena.

-         Mert túl jól ismerjük egymást - bújtam drága majdnem-bátyámhoz.

-         És bekerültem a barátzónába – szipogott Will.

-         Sokkal inkább a családzónába – "vigasztaltam".

Lena megint  piszkált egész úton, hogy mennyire összeillünk. Szinte mindennap ezt csinálja. De azt elfelejti, hogy Willnek már van barátnője. Amint elértük a sulit el is engedett, nehogy a csaj meglássa. Utáltam ezt az érzést. Fájt. Mielőtt bementem, újabb cigire gyújtottam. Ezt már zavartalanul el tudtam szívni, mert Will már el is tűnt. Persze köszönés nélkül, mint mindig.

-         Veled akkor is sokkal jobban összeillene - jegyezte meg L és eltaposta cigijét.

Követtem a példáját és egy szó nélkül bementem.

-         Jólvan, abbahagyom, csak ne zárkózz be.

-         Késő..

Hallottam, hogy folyamatosan beszél, de nem figyeltem rá. Próbáltam kizárni. Már nagyon elegem volt belőle. Abból, hogy állandóan Willről beszél és hogy mennyire összeillünk.

-         Figyelj, rohadtul elegem van abból, hogy mást se hallok tőled, csak hogy mennyire összeillünk Willel – fordultam felé. – Tudod jól, hogy neki barátnője van. De ha nem lenne, akkor se változna a helyzet. Kinek kéne egy ilyen lány? – mondtam a végét már olyan halkan, hogy szerintem nem is hallotta.

-         Igen, tudom. És tényleg sajnálom – látszott rajta, hogy meglepte a kirohanásom. Szinte minden reggel ugyan ez ment, azt leszámítva, hogy eddig sose szóltam vissza. – Ígérem, abbahagyom – próbált megölelni, de én inkább újra elindultam. – De azt azért ne kérd tőlem, hogy soha, egy megjegyzést se tegyek.

A reggel úgy folytatódott, ahogy máskor menni szokott. Lena próbált beszélni hozzám, hátha megnyílok, de esélye se volt. A mai nap is hosszú és magányos lesz. Egy nagy sóhajjal fordultam be a folyosón. Azonban a látványtól, ami elém tárult megtorpantam, Lena pedig majdnem fellökött. Már le akart szólni, hogy mi a fenéért állok meg ilyen hirtelen, de mutattam neki, hogy maradjon csendben és előre mutattam. Láttam rajta, hogy hirtelen nem is tudna megszólalni. Will éppen egy gyönyörű nyakláncot adott a még gyönyörűbb barátnőjének. Egyre homályosabban láttam, mert megtelt a szemem könnyel. Elfordultam, eltüntettem az áruló könnyeket, megragadtam Lena kezét és egyenesen a terembe vonszoltam. Próbáltam minél messzebb kerülni Willtől és a hihetetlenül boldog Vivientől. Pont akkor mentünk el mellettük, amikor a lány nyakába akasztotta a láncot, aki ezután boldogan a nyakába ugrott. Szinte a falhoz tapadtam mögöttük, Lena pedig szorosabban fogta a kezem. Abban a pillanatban ezerszer megbántam, hogy ráförmedtem egyetlen barátnőmre, aki mindig mellettem van. Amint beértünk a terembe megöleltem és bocsánatot kértem tőle. De amikor vigasztalni próbált elhúzódtam, mert nem akartam sírni. Szerencsére már a tekintetemből rájött, hogy nem hidegségből húzódtam el, hanem mert nem bírtam volna visszatartani az érzelmeimet.

Beültem a szokásos helyemre, az ablak mellé a legelső padba. Lena mögém ült, mert a tanárok rendszerint szétültetnek minket. Az ablakon bambultam kifele, amikor valaki leült a mellettem lévő székre. Látványosan nem vettem tudomást róla.

-         Hahó, királylány – hajolt hozzám.

-         Rossz helyre ültél, ha királylányt keresel William – fordultam felé unottan.

-         Mi van veled? – bökte meg az arcom, mire visszafordultam az ablakhoz.

-         Hagyd békén – szólalt meg barátnőm mögöttem.

-         Itt a tanár, úgyhogy megyek. Majd szünetben beszélünk – mondta lemondóan, és a helyére ment.

Letöröltem áruló könnyeimet, és befordultam a terem felé. Legalább a kedvenc órámmal kezdődött a nap, ami a gazdasági volt. Mivel tudtam a feladatokat, gyorsan eltelt az óra. Reménykedtem, hogy Will elfelejtette mit akar, de nem így volt. Amint a tanár befejezte az órát, már fel is állt és elindult felém. Próbáltam a füzetembe bújni, de nem igazán érdekelte. Leült mellém és kitartóan bámult.

-         Mit szeretnél? – fordultam felé sóhajtva.

-         Mi a baj? – kérdezett vissza aggódva.

-         Semmi – feleltem és visszatértem a füzetem dekorálásához.

-         Ne csináld már – unszolt. – Legalább este számíthatunk rád?

-         Persze – morogtam.

-         Reménytelen vagy – mondta halkan, ügyetlenül megölelt és otthagyott.

Segítségkérően fordultam hátra, de Lena nem volt ott. Hova mehetett? Nemsokára kezdődött az óra, úgyhogy már nem indultam el megkeresni. Épp, hogy beért a tanár előtt, zihálva huppant le mögém. Kérdőn néztem rá, mire csak legyintett.