27. Friends~

Jééj, új rész :O  ^^   Ésés, csajook..imádlak titeket!T__T   Annyira jól estek a kommentek.*-* <3
Sziasztok srácok, meghoztam az új részt.:3  Próbáltam sietni vele, de nem igazán jött össze úgy, ahogy akartam.x3  Na mindegy, a lényeg, hogy kéész!:D   Remélem tetszeni fog.^^  Komikat várok.^^

Hát nem kawaii?*.*

-          Most már minden rendben lesz – karoltam át.

-          Tudom – sóhajtotta és szorosabban bújt hozzám.

-          Magatokra hagylak titeket, de csak okosan! Semmi hirtelen mozdulat – próbált komoly lenni Mitch, de elmosolyodott.

-          Igenis főnök úr – mondtuk egyszerre Tommal, mint a gyerekek. Erre mind a hárman elnevettük magunkat.

Amint Mitch kiment elcsendesedtünk. Tom úgy bújt hozzám, mint egy kiscica, én pedig elkezdtem simogatni a fonatait. Amik egyébként meglepően puhák voltak. Nem tudom meddig lehettünk így, amikor észrevettem, hogy Tom elaludt. Halkan, egyenletesen szuszogott és az arca teljesen nyugodt volt. Ha nem lennék együtt Ashley-vel, tuti beleszeretnék. Úristen, mikre gondolok? Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és tovább csodáltam az alvó gitárost. Feltűnt, hogy nem fáj az oldalamon a seb. Úgy tűnik, csináltak vele valamit, amíg aludtam, aminek nagyon örülök. Így legalább nem akarom állandóan piszkálni.

-          Pszt, Cassy! Bejöhetünk? – kérdezte Vivi az ajtóból suttogva.

-          Persze – mosolyogtam rá, majd ránéztem Tomra, aki még csak meg se rezzent, pedig normál hangerővel válaszoltam.

-          De jó végre ébren látni téged – jött oda Jack az ágyhoz.

-          Már hiányoztatok srácok – néztem rájuk hatalmas szemekkel.

-          Te is nekünk, elhiheted – nevetett Vivi. – Na de mizujs veled, mesélj! Mikor jöhetsz haza?

-          Éberebb vagyok, mint valaha – nevettem. – Élvezem, hogy nem kell suliba mennem, és kiszolgálnak – mondtam elkényeztetett hangon, mire Vivi és Jack is elkezdtek nevetni. Viszont ezúttal Tom is reagált a zajra. Mint egy aranyos kiscica, úgy mormogott mellettem, de aztán visszazuhant mély álomba.

-          Vele meg mi van? – kuncogott Jack.

-          Öhm, hosszú sztori, és én se ismerem az egészet. De majd ha felébred, elmeséli.

-          Oké, oké, de mikor jöhetsz ki? – unszolt Vivi tovább.

-          Ha minden igaz 1 hét múlva.

-          Juppííííí – kezdett el ugrálni barátnőm. Jack csak a szemét forgatta szerelme reakciójától, de azért mosolygott. – És suliba mikor jössz vissza? – kérdezte ugyan azzal a lelkesedéssel.

-          Öhm, amint lehet. Aztán megyek is onnan, amilyen gyorsan csak tudok – mondtam halkan.

-          Mi? Ezt meg hogy érted? – képedt el. Az előző lelkesedése teljesen eltűnt.

-          Úgy, hogy megteszem azt, amit már régen akarok. Kiiratkozok. Aztán vagy megyek Ashley-hez, vagy csak másik iskolába iratkozok – hadartam el egy szuszra.

Vivi nem tudott mit mondani. És ami még rosszabb, még le is kellett ülnie. O-ó, ez fájni fog.

-          Hogy érted azt, hogy elmész?

-          Nem feltétlenül megyek el. Lehet csak másik suliba fogok járni – próbáltam menteni a menthetőt.

-          De ezt a kb másfél évet itt is kibírnád nem? – kezdett teljesen kétségbeesni.

-          Nem hiszem – sütöttem le a szemem.

Legszívesebben kimásztam volna az ágyból és megöleltem volna. Sose bírtam, ha az emberek szomorúak körülöttem. És ez duplán igaz erre a lányra.

-          És van még egy dolog, amit muszáj lesz megtennem – mondtam elszántan, terelve a témát.

-          És mi lenne az? – kérdezte V félve.

-          Egy tetoválás – mondtam egyszerűen, Vivi pedig megkönnyebbült.

-          Milyen tetkó? – kérdezte a mellettem fekvő gitáros álmos, kómás hangon.

-          Amit akkor fogok megcsináltatni, ha kiengednek.

-          Ó, és mi lesz az? – kérdezte egy kicsit éberebben.

-          Egy New Day felirat a csuklómra.

-          Akkor megyünk majd együtt – vigyorgott rám Tom.

-          Miért? Neked is lesz egy újabb alkotásod?

-          Ahha. Bár még nem döntöttem el, hogy Träumer vagy Neuer Tag – gondolkozott el.

-          Hmm, nehéz kérdés.

-          Mit szólnál mindkettőhöz? – szólalt meg Jack.

-          Hát, lehet az lesz.

-          Amúgy, miért pont New day és ugyan ez németül? – szegezte nekünk a kérdést Vivi.

-          Azért, mert majdnem meghaltam. Pontosabban meg is haltam, de sikerült újraéleszteni, úgyhogy mégis itt vagyok. Így ez egy új lehetőség, egy új nap, amit ki akarok használni – próbáltam érthetően elmagyarázni és össze-vissza kalimpáltam.

-          Nekem pedig azért, mert újra kezdjük a bandával – mondta Tom egyszerűen.

Tovább beszélgettünk, viccelődtünk, de Vivi tekintete nem hagyott nyugodni. És az se, hogy Mitch már rég volt bent. Máskor ki se lehetett küldeni.

-          Tök fura, a doki már rég volt itt – jegyeztem meg ártatlanul.

-          Ez azért van, mert nem engedik neki – mondta V.

-          Már csak egy dologra vagyok kíváncsi. Miért nézel ilyen furán, rosszallóan? – kérdeztem hatalmas szemekkel.

-          Mert tudom mennyire oda vagy Tomért. Most pedig egy ágyban fekszel vele – morogta.

-          Amint láthatod, nem túl ártalmas. Amióta itt van, alszik.

-          Most komolyan, mi történt vele? – unszolt Jack.

-          Azt még ti is tudjátok szerintem, hogy balesete volt. Utána rosszul lettem, és végig kellett néznie, ahogy majdnem elvérzek. Ez után, nem volt hajlandó enni, amíg fel nem ébredtem – hadartam el.

-          Azta – ámult el a srác.

-          Wow, tényleg nagyon szeret – mondta Vivi lehelet halkan, de még így is meghallottam, de inkább nem reagáltam rá.

Viszont nekem is úgy tűnik. És a legrosszabb, hogy én is érzek valamit, ami több mint barátság. Viszont kevesebb, mint amit Ash iránt érzek.

-          Sziasztok – jött egy halk hang az ajtó felől.

-          Briannaaaa~. – Legszívesebben a nyakába ugrottam volna.

-          Szia – köszönt Vivi és Jack egyszerre, majd cukin összemosolyogtak.

-          Mizujs csajszi? Látom tele vagy energiával – vigyorgott rám.

-          Ahham, tőle szívom – mutattam Tomra.

-          Sejtettem – nevetett. – Mikor szabadulsz?

-          Egy hét múlva – sóhajtottam. – Legalábbis ha jó kislány leszek.

-          Akkor lesz az két hét is – kacsintott, mire mindenki nevetett, Tom pedig aludt tovább. – És hogy érzed, két hét múlva el tudsz majd jönni velem Undead koncertre?

-          Hogy mi? Undead koncert? Még félholtan is – pörögtem fel teljesen.

-          Ha így folytatod lehet, hamarabb kiengednek – szólalt meg hirtelen szöszidoki az ajtóban.

-          Komolyan? – csillantak fel a szemeim. Aztán eszembe jutott, hogy Tomnak szüksége van rám.

-          Nyugi, ha így folytatja holnapra semmi baja nem lesz.

-          Ennek örülök – mosolyodtam el. – És mikor is mehetek majd el?

-          Holnap kiderül. Lehet, hogy már holnap után kiengednek. De ha gondolod már most is elmehetsz, csak akkor ki küldök mindenkit – súgta a fülembe, mire csak a szemem forgattam. Már megszoktam a perverzségét. Szerencsére ha Ashez költözök, nem fog hiányozni ez a viselkedés, mert ő is ilyen perverz.

-          Muti az oldalad – mondta.

-          Tessék – mutattam rá.

-          Szerintem már most sincs semmi bajod – sóhajtotta, én pedig ártatlanul pislogtam rá. Inkább felhagyott azzal, hogy megkérjen, inkább cselekedett.

-          Wow, ez eddig nem ilyen volt – csodálkoztam, amint megláttam a sebet. Ami most már csak sebhely.

-          De nem ám. Viszont jót tett az alvás, neked is és az orvosoknak is. Így el tudtak végezni egy olyan beavatkozást, amit ébren nem lehet, altatni viszont nem akartunk – magyarázta. Persze én alig fogtam fel még ebből a lebutított változatból is valamit, de azért bólogattam.

-          Elnézést, de nemsokára lejár a látogatási idő. Ha megkérhetném önöket, búcsúzzanak el és fáradjanak ki – szólt be egy nővér.

Szófogadón elbúcsúztunk a srácokkal és megígértem, hogy amint tudom, mikor mehetek haza, felhívom őket. Na meg hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Vivin láttam, hogy nem csak a gyógyszeres akciómra gondolt, sokkal inkább a mellettem fekvő, szívdöglesztő, horkoló pasasra. Velük együtt Mitch is kiment, amit kicsit sajnáltam, mert Tomot nem volt szívem felébreszteni, így unatkoztam.

Mivel imádok rajzolni, így mindig van nálam lap és ceruza. Hívtam egy nővért, akit megkértem, hogy adja oda ezeket. Először csak firkálgattam, aztán lerajzoltam azt a személyt, aki folyton a fejemben járt. A végére egész cuki lett, bár a valóságot egyáltalán nem tükrözi. Ashley, remélem hamarosan láthatlak~.

26. Awake~

Sziasztook~  ^^
Remélem még vannak olvasóim, és még érdekel titeket a blogom. Tudom, nagyon sokáig nem hoztam új részt, amit nagyon sajnálok, de egyszerűen nem tudtam írni. Csak ültem a gép előtt és nem jött semmi ötlet.:\
Végül sikerült összehoznom egy rövidke részt, ami....hát szerintem nem lett túl jó, de remélem nektek jobban tetszik majd, mint nekem.:D   És ezután ígérem, megpróbálok majd sűrűbben frissíteni.^^
Jó olvasást.:3  Komikat, véleményeket, kritikákat várok.^^
Chuuuu~  :*

*A hülye formáért bocsánat, nem tudom mért így rakja be :\*

Kezdtem ellazulni, már nem éreztem azt a belső kínt, mint az előbb. Lassan elaludtam~

-          Nem hiszem el, hogy ezt tette – hallottam egy halk hangot.

-          De ugye jobban lesz? – egy másik, aggódó hang.

-          Persze, szerencsére elég gyengét és keveset vett be, így csak elaludt. Lehet, hogy nemsokára fel is ébred.

-          Ez komoly? Pedig még csak egy órája alszik – csodálkozott valaki.

Egy csipogó hang egyre hangosabb lett mellettem. Ez azt hiszem jó jel, mert életben vagyok. Bár, ez már a beszédből is kiderült.

-          Máris szólok neki – ment ki a szobából valaki.

Kíváncsi vagyok kinek?!

-          Tényleg ébredezik? – hallottam egy gyenge, de reményteli hangot.

Ki kéne nyitnom a szemem és mondanom valamit, hogy ne aggódjanak, de amikor megpróbáltam, elkezdtem fulladni.

-          Egy kicsit kimennétek?

Valaki megfogta a fejem, erős és biztos kézzel tartott, valaki más pedig kihúzott valamit a torkomból, mire köhögni kezdtem.

-          Most próbáld meg – mondta ugyan az a személy mosollyal a hangjában.

-          Fáj a torkom és nehezek a szemhéjaim – mondtam, amint ki tudtam nyitni a szemeim.

-          Végre köztünk – borult a nyakamba drága orvosom.

-          Mitch, te alszol bármikor is? – kérdeztem nevetve.

-          Persze, előző este bealtatóztak – nevetett. – Örülök, hogy emlékszel rám.

-          Pont rád ne emlékeznék? A legperverzebb orvosra a praxisomban? – piszkáltam.

-          Cassy, végre! – „rohant” be Tom. Szörnyen nézett ki. Teljesen lefogyott, az arca beesett, sápadt volt és csak csoszogott.

-          Tom – nyögtem, a szemeim megteltek könnyekkel.

-          Most, hogy felébredt muszáj lesz enned – mondta neki a szöszi szigorúan.

-          De akkor lehetek vele? – nézett könyörgő szemekkel.

-          Persze, amint lehet, átvisszük hozzád – ígérte.

-          Amikor legutóbb láttalak nem így néztél ki. Pedig az nem rég volt – támadtam le aggódva.

-          Nincs semmi bajom – ült le mellém az ágyra és gyengén megölelt én pedig szorosan hozzábújtam.

-          Bocsánat, hogy megzavarlak titeket, de ezt muszáj odaadnom. Ashley küldi – nyomott a kezembe egy borítékot Mitch. – Nekem most mennem kell, de vigyázz rá – mondta Tomnak és kisietett.

-          Nem nyitod ki? – súgta.

-          Félek – mondtam. És tényleg rettegtem, hogy mi lesz benne.

-          Itt vagyok, vigyázok rád – ölelt át. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy képes volt így lefogyni ennyi idő alatt.

Remegő kezekkel bontottam ki a borítékot.

-          Csak egy kérdés. Mikor írta?

-          Nem sokkal az előtt, hogy felébredtél. És mielőtt megkérdezed, nem, nem tudom mi van benne –előzte meg a következő kérdésem.

Kivettem a lapot és ügyetlenül széthajtottam.

            „Cassy,

                 Sajnálom, hogy nem lehetek ott, amikor felébredsz, de remélem minél hamarabb visszatérsz közénk. Amint ez megtörténik, hívj, mert nagyon aggódok. Szeretnék melletted lenni, de gondok vannak a bandában, így nem maradhatok tovább. Ettől függetlenül tartom a szavam, ha szeretnél, hozzám költözhetsz LA-be. Remélem hamarosan hívsz. Szeretlek, imádlak, csókollak: Ashley.”

-          Naa, ugye nincs baj? – aggódott Tom.

-          Ü-üü – ráztam a fejem. Teljesen meghatódtam, próbáltam visszafojtani a könnyeimet.

-          Akkor jó – ölelt át.

-          Tom, kérlek, egyél valamit – öleltem én is át.

-          De csak miattad – nézett boci szemekkel, majd nehézkesen felállt és kicsoszogott.

Miután kiment, nagy nehezen megkaparintottam a telefonom és már tárcsáztam is Ash számát. Már majdnem hangpostára kapcsolt, amikor felvette.

-          Cass, végre! – mondta ugyan úgy, mint Tom. – Ugye jól vagy?

-          Igen, csak hiányzol – nyavalyogtam. – De minden rendben a bandával?

-          Persze, megoldottuk a dolgokat. De Cassy, - kezdte nehezen – miért csináltad?

-          Én se tudom – nevettem fanyarul. – Egyszerűen minden szarság összegyűlt és muszáj volt lenyugodnom. És hát így sikerült – mondtam egyre halkabban.

-          Sajnálom Kicsim – motyogta.

-          Már túl vagyok rajta, csak az egyedül létet nem bírom, mert el kezdek gondolkozni – nevettem. – De nem hiszem, hogy lesz esélyem magamra maradni – mondtam, amikor megláttam anyát az ajtóban.

-          Szerencse – nevetett. – Gondolom ment valaki.

-          Igen, anyu – mosolyogtam rá.

-          Akkor magatokra hagylak titeket. Hamarosan beszélünk, szeretlek.

-          Én is téged, csók – tettem le.

-          Anya, szia! – köszöntem neki tele energiával.

-          Látom jót tett neked ez az alvás – mosolygott.

-          Na ja – nevettem.

-          Kár, hogy Ashley már elment.

-          Sajnos, de remélem, minél hamarabb találkozhatunk.

-          Biztos vagyok benne – mosolygott.

Már vagy egy órája beszélgettünk, amikor már nem bírtam tovább, muszáj volt megkérdeznem valamit.

-          Apával mi van? – kérdeztem bátortalanul.

-          Dolgozik, mint mindig – sóhajtott. – De tegnap eljött, csak akkor már nem engedtek be – tette hozzá.

-          Már hiányzik, remélem, holnap be tud majd jönni – húztam el a szám.

-          Biztos lehetsz benne, hogy amint tud, bejön – mosolygott megnyugtatón.

Még beszélgettünk úgy egy fél órát, amikor el kellett mennie dolgozni. Amint kilépett, Tom már jött is be. Őt Mitch követte.

-          Na, ettél? – kérdeztem vigyorogva.

-          Muszáj volt – mosolygott rám.

-          Tom, jönnél egy kicsit? Pár dolgot meg kéne csinálni, hogy itt feküdhess – mondta neki Mitch.

-          Várj Mitch, meddig kell bent lennem? – szóltam utána.

-          Hát, ahogy most állnak a dolgok, még egy hét – mondta és már el is tűnt.

Szóval egy hét múlva mehetek haza, juppíííí. Csak suliba ne kéne mennem. Amint kimehetek, elintézem a kiiratkozást és megyek Ashley után. Már ha mehetek. Ha nem, akkor is megyek másik suliba. Nem volt időm több dolgon elgondolkozni, Tomék már vissza is értek.

-          Cassy, egy kérdés. Nem zavarna, ha egymás mellé tolnánk az ágyakat? – kérdezte Mitch. Teljesen zavarban volt.

-          Dehogyis – mondtam.

Az ágyam szélével babrált valamit, aztán mellé tolta a másik ágyat és valahogy összekapcsolta őket, így olyan lett, mint egy francia ágy. Tom odacsoszogott és óvatosan lefeküdt. Most örülök, hogy Ash nincs itt. Mit szólna ehhez? Teljesen kiakadna, és az senkinek se lenne jó. Tom közelebb csúszott és óvatosan átölelt, de most kivételesen úgy éreztem, hogy én védem őt, még akkor is, ha ő ölelt engem.

-          Most már minden rendben lesz – karoltam át.

-          Tudom – sóhajtotta és szorosabban bújt hozzám.