34. Happy pill~

*A legjobban sikerült kép, amit még a 2015. júni. 17-ei Hollywood Undead koncert előtt jó pár órával csináltam*

Fél úton viszont meggondolta magát, odarohant hozzám és megcsókolt. A levegő körülöttem teljesen megfagyott, én pedig totálisan elolvadtam. Ash büszkén nézett le rám, adott még egy gyors puszit és lerohant a színpadról. Éreztem, ahogy az emberek szemmel vernek, de egyáltalán nem érdekelt, hiszen ez a pasi az enyém, csakis az enyém. És ezt most már mindenki tudja.
- Szerencsés vagy, az már tuti - vigyorgott rám Bri. - Viszont mostantól jobban vigyázz, mert ahogy elnézem van pár féltékeny fangirl körülöttünk - nézett szét.
- Na igen, remélem a koncertet még megúszom sérülés nélkül - vakargattam a fejem, miközben zavartan nevettem.
És meglepetésemre tényleg megúsztam. Nyugodtan végigtombolhattam a maradék számot, semmi bajom nem lett. Persze azt leszámítva, hogy többször felkentek a korlátra.
A koncert végén Brivel úgy döntöttünk inkább megvárjuk, amíg mások kimennek, másképp esélyünk se lett volna kijutni. Amikor már elég szellős volt a terep elindultunk. Mindketten fogtuk a hasunkat és nevettünk a másik szenvedésén. Már majdnem kint voltunk, amikor észrevettünk egy kisebb csoportosulást a bejárat előtt. A tekintetükből nem volt nehéz kitalálni, hogy kit várnak.
- Szerintem inkább menjünk ki hátul. A srácok tuti megengedik - fogta meg a kezem Brianna.
-Hátráljak meg? Na még mit nem. - Lesöpörtem a kezét magamról és elindultam szembenézni a tömeggel. Már majdnem ott voltam, amikor egy erőteljesebb szorítást éreztem a kezemen.
- Már pedig meg fogsz hátrálni - húzott magához Ashley. Az Undeades fiúk mögötte jöttek. Ránk mosolyogtak és bevetették magukat a rajongók közé.
- Ha sose nézek szembe velük, akkor mindig ez lesz. Ki kell vívnom a tiszteletüket - duzzogtam, miközben Ash a derekamnál fogva vezetett a színpad felé.
- Azt máshogy is lehet. De ezt majd máskor elintézzük, most csak érjünk haza. Tényleg Brianna, a srácok meghívtak téged az afterra - kacsintott rá Ash.
- Ez most komoly? - állt meg hirtelen és hatalmas szemekkel nézett barátomra.
-Aha, Dylan akarta mondani, de hívta őket a kötelesség. Hogyha maradsz, akkor addig ittmaradunk veled.
- Ti nem maradtok? - nézett egy kicsit csalódottan.
- Hát nem lettünk meghívva, de rákérdezhetek - mosolyodott el Ashley, amiből tudtam, hogy mi is maradunk. Bár elég korlátozott volt a mozgásterem, elkezdtem ugrálni örömömben.
A színpad mellett volt egy kis épület a zenekaroknak, ahol pihenni tudtak. Most viszont mi vettük birtokba az egész helyet. Ettünk, ittunk aztán ledobtuk magunkat a kanapékra. Két kanapé volt egymással szemben, plusz egy-egy fotel a végeknél. Brianna és Ashley is gyorsabb volt nálam, így nekem nem maradt hely. Először duzzogva elindultam az egyik fotel felé, de végül inkább úgy döntöttem, hogy barátom mellé fekszek. Rávetettem magam, és csak egy fojtott "ugh"-t hallottam. Bri elkezdett röhögni, én pedig bevackoltam magam Ash mellé. Vagy inkább fölé.
- Én elhiszem, hogy neked ez kényelmes, de nekem nem annyira - nyögött fel Ashley.
- Annyira nehéz vagyok? - néztem le rá bociszemekkel.
- Nem, dehogy. Csak rossz helyen van a könyököd és a lábad.
A könyököm tényleg elég rossz helyen volt, pont a bordái között. Próbáltam úgy feküdni, hogy minél kevésbé nyomjam. Teljesen hozzásimultam. Éreztem a szívverését és a lélegzetét. Megnyugtató érzés volt. Nem értettem, hogy a lábam miért zavarja, mert azt nem is mozdítottam meg, mégse panaszkodik miatta. Elkezdtem fészkelődni, mire szorosan megölelt.
- Ne mozogj - suttogta a fülembe.
Csak a jobb lábam mozdítottam meg egy kicsit, mire még szorosabban fogott.
- Ne csináld! - mondta még mindig suttogva, de határozottabban.
A szíve egyre szaporábban vert és gyorsabban vette a levegőt is, a szeme pedig rabul ejtette az enyémet. Csak bámultuk egymást, azt se tudom meddig, amikor valaki megköszörülte a torkát fölöttem. Úgy megijedtem, hogy felkaptam a fejem, ezzel lefejelve Mattet. Erre mindenki felröhögött, csak Matt fogta könnyes szemmel az állát, én pedig utána nyúltam, hogy nincs e nagy baja. Elég nehéz dolgom volt, mert Ashley rázkódott alattam. Próbáltam leszállni Ashről, mert szerencsétlen Matt szája eléggé vérzett. Majdnem sikerült lemásznom, amikor barátom megfogott és megrázta a fejét, hogy ne tegyem. Először nem értettem miért, de aztán éreztem a nem épp kis dudort a nadrágjában. Megfordult a fejemben, hogy gonosz leszek, de helyette inkább rádobtam egy takarót, hogy mások ne láthassák. Az amúgy is csak az én...na jó, nem folytatom.
- Matty, sajnálom! Minden oké? - mentem oda a sráchoz.
- Azt hiszem kilazult az egyik fogam - zongorázta végig a fogsorát a nyelvével. - Ó, és az egyik letört. Na meg ráharaptam a nyelvemre, de az nem vészes. Azt hiszem jól vagyok, csak kurvára fáj - fogta még mindig az állkapcsát.
- Uhh, átmeneti megoldásként szerintem öblögess egy kicsit whiskeyvel, az tuti segít. Holnap pedig menj el fogorvoshoz, mert így énekelni is nehéz lesz - vizsgáltam meg "hozzáértő" szemmel.
- Pazarolni a whiskeyt? - nézett ránk hirtelen Jordon, hatalmas szemekkel.
- Nyufi, eszempe se juszossz - mondta Matt enyhén pöszén, zsibbadt szájjal.
Ezt már én se bírtam ki és kuncogtam egy kicsit. Először ezért egy gyilkos pillantást kaptam, de aztán már Matt is nevetett. Ami persze elég furcsán hangzott, hiszen az egész állkapcsa lezsibbadt addigra. Már mindenkinek vörösödött a feje a röhögéstől. Danny volt az első, aki nagyjából összeszedte magát, megtörölte a szemeit és együttérzően hátba veregette Mattet.
- Semmi gond haver. Van még egy kevés abból a szörnyű pálinkából, amit egy rajongótól kaptunk. Azt szerintem mindenki megbocsájtja, ha elöblögeted - mondta, miközben még mindig könnyezett a nevetéstől.
- Ahh, kéjek belőle - csillant meg a remény Matt szemében. Vagy a fájdalom könnyei voltak, nem tudom.
Danny gyorsan megkereste a hűtőben. Egy literes csatos üvegben volt, még majdnem tele.
- Ember, én ezzel még begyújtani se mernék - nyújtotta át neki az énekes.
Matty kissé remegő kézzel vette el tőle. Amint kinyitotta az üveget elfintorodott. Még én is éreztem az átható, kellemetlen szagot. Matt gyorsan beleivott, öblögetett egy kicsit és maga mellé köpött. Amint üres lett a szája felnyögött.
- Ez szöjnyűűű - panaszkodott, és meghúzta megint az üveget, azonban most le is nyelte.
- Te egy hős vagy - bámult rá az összes Undead tag tátott szájjal.
- Embereek, megjött a bu...Úristen, mi ez a bűz?
- Szia Cica - ölelte át Jorel Vanessát. - Hogy az? Csak egy kis pálinka-vér keverék - legyintett.
Vanessa se aggódta túl a dolgot, egy vállrándítással elintézettnek tekintette a dolgot. Gondolom már megszokott lehet a hasonló jelenet. Már a többiek is csak halkan kuncogtak. Az egész helyzet olyan volt, mintha egy kis burokban lennénk. Mint egy kis "boldogságpirula", persze Matt könnyes szemeit leszámítva. Úgyhogy odamentem, hogy megöleljem.
- Nyugi, nem bántalak - nevettem, ahogy közeledtem felé. - És tényleg bocs - mondtam komolyan, miközben megszorongattam.
- Ettől még a zsibbadás is jobb lett - nevetett fel, és vállba boxolt. - De ez azért még járt - vigyorgott teli szájjal.
Szóval mégse volt az a sérülés olyan rossz.
- Ideje inni valamit, nem gondoljátok? - kiáltotta el magát Matt.

33. Undead~

Az alkarján támaszkodott, hogy ne nehezedjen rám, de így is éreztem a teste melegét. Csak egymás szemébe néztünk, nem mozdultunk, mégis ziháltunk. Percekig bámultuk egymást. Én törtem meg hamarabb. Átkaroltam a nyakát és lehúztam magamhoz. Ez volt az eddigi legérzékibb csókunk.

Nem sokáig volt nálam az irányítás. Felhúzott magával ülő pozícióba és lehúzta a pólóm.

- Ha már nincs iskolás szerkód, akkor ez se legyen rajtad - vigyorgott.

Ezután elég gyorsan megszabadított az összes többi ruhámtól, ahogy én is őt. De még ekkor is csak az ajkunk vált eggyé. Viszont ezúttal ő tört meg előbb és a keze elindult felfedezni a testem. Miután túljutott a melleimen, csatlakoztam hozzá. A kezem szinkronban mozgott az övével. Végig simítottam az Outlaw feliraton. Igazi szobor teste van. Lassan tovább haladtunk, és egyszerre sóhajtottunk fel. Amikor már Ash nem bírta tovább ezt az édes kínzást, előhúzott egy kis csomagocskát a nadrágja zsebéből, és gyorsan fel is görgette a tartalmát. Én csak tétlenül feküdtem és figyeltem minden mozdulatát. Ezután viszont éreztem is a mozdulatait. Fölém mászott, és kínzó lassúsággal hatolt belém. Szorosan öleltük egymást, úgy mozogtunk. Hihetetlen érzés volt. Ezelőtt nem gondoltam volna, hogy lesz az eddigieknél jobb és érzékibb szeretkezésünk, egészen eddig a pillanatig. Hangosan sóhajtoztunk, lihegtünk, de próbáltunk a lehető leghalkabbak maradni. Nehéz volt. Gyorsítottunk a tempón, de nem távolodtunk el. Sőt, ha lehet még közelebb kerültünk. Így ment egészen addig, amíg egy nagy nyögéssel mindketten el nem mentünk. Ash rám nehezedett, mindketten lihegtünk és úsztunk az izzadtságban.

-          Le kéne zuhanyozni – fúrta az orrát a hajamba.

-          Mmmmhhmm.

-          Aha, értem én – nevetett.

Rájött, hogy tényleg semmi erőm nincs, felkapott és bevitt a fürdőbe. Mivel nem volt mit levennünk egyből a zuhany alá állított. Amíg melegedett a víz mindketten a falhoz húzódtunk. A kellemesen meleg víz alatt Ashley megfürdetett, majd egy törölközőbe csavarva megszárította a hajam. Amint végzett hátradöntöttem a fejem, így pont felnéztem rá.

-          Köszönöm – néztem rá boci szemekkel.

-          Szeretlek – nyomott puszit a homlokomra. – Ideje lefeküdni – kapott megint az ölébe.

-          Szerintem is – vigyorogtam fáradtan.

Még az ágyhoz se értünk el, én már aludtam. Álmomban néha úgy éreztem, mintha figyelnének, úgyhogy nem aludtam túl jól. Már fél 6-kor az órát szuggeráltam, de nem telt gyorsabban az idő. Ashley egyenletesen szuszogott mellettem. Úgy döntöttem, hogy az óra helyett inkább őt bámulom. Sokkal kellemesebb látvány. Sose értettem, hogy egy férfi hogy lehet ennyire gyönyörű. Igazságtalanság a nőkkel szemben. Kisebb szívrohamot okozott, amikor hirtelen elkezdett rezegni a telefonja egy értesítés miatt. Épp csak rápillantottam és teljesen elolvadtam. Az egyik közös képünk volt a háttere. Visszafeküdtem az ágyra és úgy mosolyogtam Ashre, mint egy idióta. Valószínűleg még mindig így néztem, amikor felébredt, mert az első mosoly után elég rémülten nézett. Gyorsan rendeztem az arcvonásaimat és adtam neki egy gyors puszit.

-          Mm, ilyet minden reggel kérek, csak hosszabban – motyogott és megcsókolt.

-          Megegyezhetünk – vigyorogtam.

-          Amúgy, mi volt az a furcsa tekintet, amikor felébredtem?

-          Ja, az? Semmi, csak visszaemlékeztem a tegnap esti tornára – kacsintottam.

-          Hmm, ha gondolod megismételhetjük…bármikor – bújt egyre közelebb.

-          Bármikor? – néztem rá kihívóan. – Akkor majd inkább máskor, lassan el kell indulnunk suliba – vigyorogtam.

-          Hogy lehetsz ilyen hangulatromboló? – nézett durcásan.

-          Hosszú évek munkája – okoskodtam és felpattantam az ágyról.

Viszont akkor jöttem rá, hogy nincs rajtam a pizsamám. Barátom szinte felfalt a tekintetével és kajánul vigyorgott. Gyorsan kerestem valamit, amit felkaphatok, de már késő volt. A kajánság teljesen eltűnt az arcáról, helyét az aggodalom vette át. Próbáltam úgy tenni, mintha észre se vettem volna, de ő ezt nem hagyta.

-          Ne menekülj el – mondta halkan, de már-már szigorúan.

-          Mégis mi elől? – adtam a hülyét.

-          Ez elől a beszélgetés elől – állt fel az ágyról és elindult felém.

Tényleg nem volt hová menekülnöm, mert elállta a fürdőbe vezető utat, de még a szobám ajtajához is közelebb volt. Nem tudtam mit csináljak, így leültem a padlóra és elkezdtem a szőnyeg szálait szuggerálni. Ash lassan leereszkedett mellém.

-          Már korábban is észrevettem, de nem akartam elhinni, hogy azok ott vágások. Azt gondoltam lehet, hogy csak gyerekkori sérülés, vagy bármi más. De most egyértelműen láttam, hogy mik azok. És tudom, hogy te magad tetted. Csak azt nem tudom, miért? – nézett rám aggódva. Megfogta a kezem és gyengéden megszorította.

-          Miért vagy biztos abban, hogy én csináltam és nem tényleg csak gyerekkori sérülés? – tanulmányoztam még mindig a szőnyeget.

-          Mert szinte mind ugyan olyan. Ezen kívül pedig több helyen is van, de mégis főképp egy helyen vannak. Kicsim, miért csinálod ezt magaddal? – nézett kétségbeesetten.

-          Én se tudom igazán. Eleinte talán azért csináltam, hogy levezessem a feszültséget, aztán magamat büntettem. És szépen kialakult egyfajta függőség. – Mire a mondat végére értem megteltek könnyel a szemeim. Ash felfelé fordította az arcom, hogy nézzek rá.

-          Soha többet ne csináld ezt – ölelt meg szorosan.

Nem bírtam tovább, elsírtam magam. Szorosan kapaszkodtam a hátába, arcom befúrtam a nyakához. Ami a legjobban meglepett, és csak rontott az amúgy is instabil állapotomon, hogy éreztem Ashley könnyeit a vállamon.

-          Soha többet – suttogtam.

Egyik kezével megtörölte a szemeit, csak azután nézett rám. Próbált olvasni az arcomból. Nem tudom mit tükrözhetett az arcom, de egy kicsit megnyugodott.

-          Gyere, tényleg készülődnünk kell – állt fel és húzott engem is magával.

Én csak bólogattam, miközben próbáltam megszabadulni a könnyeimtől, sikertelenül. Ashley, bár továbbra is folyton rám pillantott, elment felöltözni. Ezúttal sikerült bemenekülnöm a fürdőbe. Levettem a ruhám és beálltam a zuhany alá. Hogy gyorsabban lenyugodjak hideg vizet engedtem. Amikor már vacogtam, elzártam a vizet. Utána folytattam szokásos reggeli rutinomat. Miután mindketten felöltöztünk és eltüntettük a sírás nyomait, lementünk reggelizni. Meglepetésünkre Vivi még aludt.

-          Megyek, felébresztem – mondtam a konyhatündér pasimnak, aki éppen tükörtojást csinált. Felrohantam a lépcsőn és halkan benyitottam. – Vivii, ideje lenne felkelni – ébresztgettem.

-          Mmm, miért? – kérdezte csukott szemmel.

-          Mert már így is késésben vagy a suliból – suttogtam.

-          De ma nincs is suli – ásította. – Nem emlékszel? Ma van a tanároknak valami baromság. Ilyenkor sosincs suli – mondta már félálomban.

Lementem, miközben gondolkoztam. Amikor leértem, megnéztem a suli honlapját és Vivinek volt igaza.

-          Ashley, az a helyzet, hogy ma csak te mész be a suliba – mondtam, miközben a telefonom tanulmányoztam.

-          Hogy mi? – nézett rám hirtelen, ezzel a mozdulattal pedig majdnem felgyújtotta a konyharuhát.

-          Ma a tanároknak van valami kirándulás vagy buli vagy mit tudom én mi, ezért nekünk nincs suli – vigyorogtam. – Viszont te tanár vagy, így el kell menned.

-          De semmi kedvem sincs hozzá. Főleg hogy csak rövid ideig leszek. Plusz nem is szóltak róla.

-          Szerintem hívd fel őket. Addig én befejezem a kaját.

-          Jó hír – karolt át hátulról, amikor visszajött. – A mai napunk szabad – harapta meg a fülem.

-          Jó hír, kész a kaja – vigyorogtam rá.

-          Hmm, nem tudom eldönteni, melyiknek örülök jobban – bámulta a serpenyőt, ami tele volt baconnel.

Megterítettünk, és Ashley egymaga elpusztította a kaja felét. A maradékot elraktam Vivinek, hogy legyen mit ennie, ha felébred. Épp indultam Ash felé, amikor csöngettek.

-          Ki lehet az ilyenkor? – kérdeztem nyűgösen.

-          Nyisd ki és meg tudod – kacsintott barátom.

Hallgatva zseni pasimra, kitártam az ajtót, ahol Brianna állt széles vigyorral.

-          Csajsziii – ugrottam a nyakába.

-          Sziasztok – nevetett.

Amint leült, elé tettem egy nagy tányér tojás-bacon kombót.

-          Oh, köszi – tanulmányozta kétkedve a reggeliét. – Ti egy hadseregnek főztök?

-          Dehogy, csak Ashley-nek – legyintettem.

-          Így már érthető – nevetett. – Amúúgy, tudod mi lesz ma? – nézett rám izgatottan.

-          Öööööm – gondolkoztam el. – Vááá, ma lesz az Undead koncert – kiáltottam fel.

-          Pontosan – csatlakozott hozzám Bri. – Ezek szerint jössz, ugye?

-          Persze, ha van még jegy.

-          Nyugi, lesz – szólalt meg hirtelen Ashley és elővette a telefonját. Pötyögött rajta valamit és hatalmas vigyorral nézett ránk. – Koncert előtt, 2 óra múlva várnak minket. Mármint mindhármunkat.

-          Ez most komoly? – néztünk rá Brivel leesett állal.

-          Milyen jó, ha az embernek híres pasija van – nevetett barátnőm.

-          Ugye? – vigyorogtam rá. – De szerintem, ha nem lenne az, akkor is simán elintézné. Hiszen csak rá kell nézni.

-          Hmm, van benne valami – nézett végig rajta Brianna.

Látszott Ashley-n, hogy kezdi magát kényelmetlenül érezni, amiért mindketten méregetjük, úgyhogy megkerültem az asztalt és hozzábújtam. Ő szorosan megölelt és éreztem, ahogy ellazul.

-          Na, menj készülődni, nehogy elkéssünk – csapott a combomra.

-          Juhúúú – ugrottam talpra és Brivel karöltve felsiettem az emeletre.

Tíz percig csak bambán álltam a szekrényem előtt, aztán elkezdtem mindent kidobálni belőle egy kupacba, hátha így többre megyek. Kezembe került a szülinapi szerelésem is, de úgy gondoltam, hogy az túl sok lenne egy koncertre. Vagy épp túl kevés. Brianna az ágyamon ülve nézett, aztán Ashley is csatlakozott hozzá, így már ketten röhögtek rajtam. Amikor kiürült a szekrényem, nekiestem a padlón lévő kupacnak.

-          Segítsünk? – kérdezte nevetve Ash.

-          Megoldom – mondtam a kupac közepéből.

Már teljesen beástam magam, amikor megtaláltam a tökéletes fölsőt.

-          Az elejétől kezdve ezt kerestem – emeltem fel diadalmasan a zsákmányom.

-          Mondjuk jogos. Hollywood Undead koncertre Undead-es top.

-          És nem akármilyen – húztam ki magam büszkén. – Limitált kiadás.

A toppot oda dobtam a két jómadárhoz, és egy fekete csőgatya kivételével mindent visszaraktam a szekrényembe.

-          Ha végeztél, akkor öltözz, mert már csak egy órád van elkészülni – nézett rám Ash szenvtelenül.

Válasz helyett csak kikaptam a felsőm a kezéből és hátat fordítva neki átvettem a nadrággal együtt. Amikor végeztem és visszafordultam Brianna próbálta visszafojtani a nevetését Ash pedig bambán bámult.

-          Minden oké? – mentem oda hozzá vigyorogva.

-          Aha, persze – rázta meg a fejét, majd nyelt egy nagyot.

Adtam neki egy cuppanós puszit, majd bevonultam a fürdőbe. Rutinosan kisminkeltem magam, kivasaltam a hajam és kész is voltam.

-          Mit csinálunk a maradék háromnegyed órában? – kérdeztem, amikor kijöttem a fürdőből.

-          Lennének ötleteim, de nem hiszem, hogy akkor időben odaérnénk. Na meg Briannat is haza kéne vinnünk, mert azt mondta, hogy még ő is készülődne – filózott Ash.

-          Akkor irány Briiék háza – adtam ki a parancsot.

Ashley-n látszott, hogy nem feltétlenül erre a válaszra számított. Ettől függetlenül készségesen felállt és elindultunk kifele, miközben vigasztalóan átkaroltam. Még jó, hogy sok időnk volt, mert Brianna nem lakik túl közel. Még kocsival se. Kb negyed óra volt az út és még 10 perc mire bejutottunk, mert senki nem volt otthon, barátnőm meg nem találta a kulcsát. Végül a pótkulcs mentett meg minket, persze, amikor már bent voltunk rögtön meglett Bri kulcsa is. A szobájában ugyan az a helyzet fogadott, mint ami nálam is volt.

-          Minden lány ezt csinálja koncert előtt? – képedt el Ashley.

-          Nem csak koncert előtt – nevettem.

Szerencsére Bri sokkal gyorsabb volt, mert már kikészítette, hogy mit akar felvenni. Természetesen ugyan azt a toppot, mint én.

-          Mehetünk – állt meg előttünk.

Ashley mondani akart valamit, de inkább csak legyintett és elindult kifelé. Briannaval nevetve követtük. A kocsiban egész úton Undeadet hallgattunk és meglepetésemre Ashley is kívülről fújta a szöveget. Pont akkor értünk oda, amikor Ash már beleélte magát a Comin’ in hot-ba. Mind a hárman teljesen felpörögtünk és hangosan énekelve, nevetve mentünk a bejáratig. A biztonságiakkal meggyűlt a bajunk, főleg, hogy azt hitték részegek vagyunk. A veszekedésre végül Jorel figyelt fel egyedül, így ő jött segíteni nekünk. Bár látszott rajta, hogy megfordult a gondolat a fejében, hogy megszívat minket és azt mondja, hogy azt se tudja kik vagyunk, de szerencsére nem tette.

-          Kösz haver, életmentő vagy – pacsiztak le Ashel.

-          Nincs mit. Már hozzászoktam, hogy meg kell menteni a segged – sóhajtott Jorel lemondóan, majd felénk fordult. – Na és ki ez a két szép hölgy veled? Ugye nem azzal fizetted le őket, hogy backstagbe jöhetnek? – méricskélt minket, tovább piszkálva szerencsétlen barátomat. Brivel már nem bírtuk tovább, felröhögtünk.

-          Nem, csak szimplán jó fej vagyok és gondoltam ha már jövök és ők szeretik a bandát, akkor had jöjjenek velem – tette a lazát Ashley, mire oldalba könyököltem. –Amúgy pedig ő itt Cassy, a barátnőm – karolt át büszkén egyik kezével, míg a másikkal az oldalát tapogatta, - ő pedig itt Brianna, a legnagyobb rajongótok és nagyon jó barátunk.

-          Wow, Ashley Purdy-nek barátnője van – cukkolta tovább Asht. – Mondjuk nem csodálkozok, hogy sikerült meghódítanod – kacsintott rám, mire Brivel megint elnevettük magunkat.

-          Mintha lány nevetést hallottam volna. Ashley máris ideért volna?

-          De nincs egyedül, mert mintha ketten is nevettek volna – hallottunk meg pár hangot és ahogy közeledtek, úgy erősödött a nevetés.

Szóval nem csak J-Dog szereti piszkálni Ashley-t. Szegény Ashley-n már látszott a rettegés, hogy mit fog kapni, ha ideér a többi srác is. Viszont senki nem számított Brianna reakciójára. Amint látótávolságba kerültek, barátnőm szó szerint letarolta a srácokat.

-          Tehát eddig bírta kordában tartani a belső fangirlt – sóhajtottam halkan.

-          Belső fangirl? – nézett rám mindkét srác kérdőn.

-          Tudjátok, az a rajongó éned, amelyiket, ha meglátja imádata tárgyát, nem tudod kordában tartani, és ez történik – mutattam Brire, aki éppen azt ecsetelte a bandának, hogy mennyire imádja őket.

-          Jorel, ments meg! – kiáltotta Daryl.

-          Mi vagyok én, szuperhős, hogy mindenkit megmentsek? – sóhajtotta fáradtan, majd olyan kifejezéssel az arcán búcsút intve nekünk, mint aki a háborúba megy, elindult a bandája felé.

-          Szerinted nekünk nem kéne segíteni?

-          Szerintem megoldják – legyintettem. – Plusz, még én se tudom ilyenkor leállítani Brit – nevettem.

-          Szóval belső fangirl, mi? – nézett rám Ashley. – Te meddig tudod kordában tartani?

-          Én már nagyon profi vagyok benne, – húztam ki magam – hiszen 24/7 gyakorlom a dolgot – vigyorogtam rá.

-          És mi lesz, ha egyszer kitör? – Először rémülten, majd egyre kajánabbul nézett rám.

-          Fuss amilyen gyorsan csak bírsz, vaaagy kötözz le, ha már látod a kitörés jeleit rajtam – kacsintottam.

-          Azt hiszem, a második verzió lesz – csókolt meg egy érezhetően perverz mosollyal.

-          Szóval Jorel nem hazudott, tényleg a barátnőd – jött felénk Jordon vigyorogva. – Amúgy sziasztok, Cassy vegyük úgy, hogy bemutattak, mert Brianna nagyjából mindent elmondott – nevetett.

-          Hát rendben, akkor szia – nevettem én is.

-          Többieket meg lehet még menteni, vagy le kell fújni a ma esti bulit? – kérdezte Ash.

-          Szerintem nem lesz komolyabb bajuk – legyintett Jordon.

Beszélgettünk egy kicsit hármasban, majd csatlakoztunk a többiekhez. Barátomat mindenki szívatta, hogy mivel tudott lefizetni, hogy ilyen hitelesen játszom a barátnőjét, de egy idő után már ő is inkább nevetett a dolgon, mint bosszankodott. A koncertig hamar eltelt az idő, megnéztük az utolsó próbát, beszélgettünk, aláírattunk a srácokkal pár dolgot és persze képeket csináltunk. Ja, és természetesen ittunk velük egy kört, mert hát hangolódni kell a koncertre. Pár perccel mielőtt elkezdték beengedni az embereket, Briannaval lestoppoltuk a legjobb helyet. Ashley inkább hátul maradt, mondván ő onnan jobban élvezi a koncerteket. Az első emberektől, akik bejöttek gyilkos pillantásokat kaptunk, de szerencsére nem szóltak semmit. Lassan kezdett megtelni a hely, ami egyet jelentett azzal, hogy felkenődtünk a színpad előtti korlátra. Belekaroltam Bribe, hogy ne sodródjunk el egymástól, és ahogy nyomott minket a tömeg, mi annál jobban nevettünk. Kaptunk is pár furcsa pillantást, de ettől csak még jobb kedvünk lett. A tömeg egyre hangosabb lett, ahogy telt az idő. Amikor felkapcsolták a reflektorokat és megjelentek a srácok, rávigyorogtam Brire, aki könnyezve nézte, ahogy az egész banda elfoglalja a helyét. Számítottam rá, de nem úgy, hogy előtte már beszélt is velük. Ettől függetlenül megértem. Hasonlóan érzem magam minden egyes alkalommal, amikor Ashleyre nézek.

Természetesen az Undeaddel kezdtek és utána lejátszották csaknem az összes számukat. A koncert vége felé megláttam a színpad szélén, amint Ashleyt éppen bedrótozzák. Kinézett a közönségre és meglepetésemre megtalált, összeakadt a tekintetünk és küldött egy puszit majd kacsintott. Nem értettem, hogy mi jön, de a következő pillanatban megállt a zene a One more bottle közepén és Danny bejelentette, hogy van egy meglepetés vendégük. Pontosabban, hogy nekik is meglepetés, de valahogy fizetnie kell, amiért beengedtek egy ilyen embert. Ash ezután befutott a színpadra egy mikrofonnal, bemutatott a bandának és üdvözölte a közönséget. A közönségből viszont nem csak örömteli sikolyokat kapott. Szerencsére látszott rajta, hogy egyáltalán nem érdekli és tele energiával végig énekelte a számot. A végén megköszönte és elindult hátrafele. Fél úton viszont meggondolta magát, odarohant hozzám és megcsókolt. A levegő körülöttem teljesen megfagyott, én pedig totálisan elolvadtam. Ash büszkén nézett le rám, adott még egy gyors puszit és lerohant a színpadról.

My dear diary~ *Novella*

Hello Minnaa~^^

Tudom, hogy már nagyon rég nem volt semmi friss az oldalon. És most se új részt hoztam. Gomenasa~i >_<

Ez már egy elég rég megírt kis novellám végleges verziója. Kissé sötét, úgyhogy aki nem bírja az ilyen történeteket, annak nem ajánlom..^^"

Viszont meg akartam osztani...úgyhogy kíváncsi vagyok a véleményetekre.:3

Életem első novellája, és ez szerintem meg is látszik rajta..

Azért remélem tetszeni fog.^^

Jó olvasást.:3

Chuuu~

Dear Diary!

Tulajdonos: Cassy Schwarz

Kedves naplóm, mindenki azt mondja, hogy a naplóírás jót tesz az embernek. Hát én nem így látom. Oké, lehet csak idő kell, hiszen ez még csak az első bejegyzésem. De én türelmetlen vagyok.

Emlékszek, amikor ezt írtam teljesen értelmetlen dolognak tartottam. Aznap volt a szülinapom, és a napló is egy ajándék volt. Ahogy ezeket a sorokat leírtam becsuktam és elhajítottam a sarokba. Végig dőltem az ágyon, lehunytam a szemem, de nem pihenhettem, mert valaki berontott az ajtón. Peter.

-          Csajsziii, ne csináld már! Ma van a szülinapunk. Bulizzunk – pörgött fel teljesen, és a túl nagy lendülettől rám esett. – Na, mit mondasz? – vigyorgott rám közvetlen közelről.

-          Menjünk – sóhajtottam és lelöktem a földre.

-          Ezt még visszakapod – fenyegetett, nem túl komolyan.

-          Kíváncsian várom – sétáltam el mellette, mire kigáncsolt. Ezt így folytattuk még 10 percig, aztán sikerült elindulnunk.

Peter a legjobb barátom volt már ovis korom óta. Állandóan együtt voltunk és mindig neki nyavalyogtam, bármi bajom volt. És ő is elmondott mindent. De nem elég, hogy szomszédok voltunk, még a szülinapunk is ugyan akkor volt. Nem sokra emlékszek a buliból, csak arra, amit leírtam a naplómba.

Kedves naplóm! Még csak pár óra telt el, de újra itt vagyok és írok. Mégse olyan haszontalan ez a napló-dolog. Szóval igen, a nagy dolog, amiért megint koptatom a tollam, az hogy szerelmes vagyok. Jó, eddig is az voltam, csak nem vallottam be. Magamnak se. Viszont ma, vagyis tegnap, a szülinapunkkor rájöttem. Többet érzek Peter iránt, mint barátság. Azt hiszem, el kell dugjalak valahova, mert ha megtalál és elolvassa ezeket a sorokat, nekem annyi. Még nem tudom hogy fogom elmondani neki. Az se biztos, hogy egyáltalán be kellene vallanom. Nem szeretném, hogy vége legyen a barátságunknak. Úgy érzem, túl sokat kockáztatnék, ha elmondanám neki. Ötletem sincs, mi legyen…De az első dolog, hogy alszok. Talán józanon nagyobb sikerrel járok. Jó éjszakát~ 2002. november 30.

Emellé még itt egy kép, hogy mindig emlékezzek erre a napra.:)

Ahogy felkelek, ránézek a naptárra. 2012. november 29. Sóhajtok és visszadőlök az ágyra. Semmi kedvem ehhez a naphoz.

-          Cassy, igazán lemászhatnál már a szobádból – ordít fel nevelőanyám.

Azt hiszem, ebéd után húzok haza. Semmi kedvem itt lenni, és nem is látnak szívesen. Pontosabban csak ez a hárpia nem, apám viszont nagyon boldog hogy végre meglátogattam.

-          Jó reggelt – köszönök lehangoltan és fáradtan.

-          Jó reggelt szívem – nyom puszit az arcomra apu. – Mi ez a hangulat? – kérdezi aggódva.

-          Biztos korán van még neki. Nincs hozzá szokva a korán keléshez – nyekergi apám szívszerelme, mire csak a szemem forgatom.

-          Áááá, igen, biztos igazad van – bólogat hevesen.

-          Azt hiszem én a szobámban eszem meg a reggelim. – Megfogom a tányérom és célba veszem az emeletet.

-          Ne csináld már, alig jársz haza. Ha már itt vagy, legalább ne a szobádban töltsd az időt – szól utánam apa megbántottan.

Veszek egy mély levegőt, megfordulok, és csak akkor fújom ki, amikor már leültem, nehogy beszóljak valamit.

-          Jó étvágyat – mondom bájmosollyal.

Amilyen gyorsan csak tudom, megeszem ami a tányéromon van, de szokás szerint én vagyok az utolsó.

-          Na és mikor tervezel haza menni? – Ki gondolná, hogy ezt pont a szipirtyó kérdezi?! Már most tudom, hogy apám ki fog akadni.

-          Ami azt illeti, ebéd után mennék haza…

-          Olyan korán? De hát még csak most jöttél! – Igazam lett, és mint mindig, most se fejezhettem be a mondandóm.

-          Biztos sok dolga van, ne tartsuk fel – szól bele a drága Julie is.

-          Hát persze, mert te aztán tudod – morgom. – Igazából tényleg rengeteg dolgom van. Már most késésben vagyok – erőltetek mosolyt az arcomra és próbálom hihetően előadni.

-          Mégis mi olyan fontos? – kérdezi apám.

-          Tudod, a kiadó már a kivégzésem tervezi, és ha nem adom le hamarosan a cikket, akkor véghez is viszik – magyarázom.

-          Ilyenkor? De hát ma van a szüli…

-          Nehogy kimondd – szűröm a fogaim között.

-          De hát, csak egyszer lesz 26 éves az ember. És még tortát is csináltam neked – hápog Julie. Na ez az a téma, amit ki nem állhatok.

-          Köszönöm szépen a reggelit, én most megyek. Örülök, hogy láthattalak titeket. Julie, tudom, hogy ez nem kölcsönös. – Felállok az asztaltól, gyorsan elmosom a tányéromat és elindulok az emeletre.

-          Nem úgy volt, hogy csak ebéd után mész haza? –kiált utánam apám csalódottan és felháborodottan.

-          De, viszont felkavarodott a gyomrom, remélem, a reggelim bent marad. Nektek viszont további szép napot, és jó étvágyat az ebédhez – robogok le a lépcsőn. A cuccomat villám gyorsan összeszedtem, így indulásra készen állok az ajtóban. – Ja, és a tortát is nyugodtan egyétek meg.

-          De miért rohansz így? – folytatja apa kitartóan.

-          Azért, amiért mindig – sziszegem.

-          Ha annyira akar, hát had menjen – köpi drága nevelő anyukám.

-          Hát legyen – egyezik bele rögtön apu. Ilyenkor azért elszorul a szívem.

Gyorsan adok apunak két puszit, beülök a kocsimba és már ott se vagyok. Nem mondhatnám, hogy óvatosan vezetek. Ami általában egy órás út, azt most fél óra alatt teszem meg. Ahogy kiszállok a kocsiból, már csörög is a telefonom. Sóhajtok egyet, de felveszem.

-          Szia anya – próbálok boldog hangnemet megütni.

-          Szia kicsim! Hogy vagy? – kérdezi szokásos kedvességével.

Őt, apával ellentétben, minden héten látom. Szükségem van rá.

-          Jól, pont most értem haza – mondom, amikor belépek az ajtón.

-          Ilyen sokáig bírtad? – válik cinikussá.

-          Jah, szinte elkergettek – jelentem ki egyszerűen, miközben félrerúgom az utamba kerülő dolgokat.

Na igen, mióta egyedül élek az egész életem egy hatalmas káosz.

-          Drágám, most le kell tennem, de majd még hívlak! – Hallom a hangján, hogy hazaért újdonsült férje.

-          Jólvan, szia – fogom rövidre és kinyomom.

Lerogyok a gépem elé, ami hamarosan be is indul. Megnyitom az emailt, amiben elküldték, hogy miről kell írnom. Nem hiszek a szememnek. Egy tíz éve történt halálesetről kell cikket írnom, amely körülményei a napokban láttak napvilágot. Minden le volt írva. Én pedig percekig csak ülök és bámulok magam elé. Tíz éve ezen a napon beleszerettem egy srácba, Peterbe. De mielőtt bevallhattam volna, ő meghalt. Rögtön öngyilkosságnak mondták, csak azért, mert fiatal volt. Azóta nem ünneplem a szülinapom, ezért is akadtam ki ma apámékra, amikor megemlítették. Pár évvel ezelőtt eljutottak addig, hogy valaki meggyilkolta, és most ki is derült ki volt az. Döntő bizonyíték van a gyilkos ellen. Aki nem más, mint apám. Ha valamit, akkor ezt nem tudom elhinni. Egyetlen dolog jár a fejemben, az a bizonyos nap. Előszedem az ősrégi naplómat és elolvasom azt a bizonyos bejegyzést. Újra végig gondolom az akkor történteket. Amikor az a buli jár az eszemben, furcsán boldog vagyok, de mégis sírok. Mint most is. A legkeserédesebb emlék, ami csak létezik. Az első csókunk, ami egyben az utolsó is volt. Amikor erre gondolok, kiesik valami a naplómból. Annak a csóknak az emléke, amit még akkor tettem bele, amikor azokat a sorokat írtam. Magamhoz ölelem a kis könyvecskét, úgy zokogok. Csak két bejegyzés volt benne. Hirtelen elhatározással felállok és visszaülök az asztalhoz. Tollat ragadok és írni kezdek.

Kedves naplóm!

Nagyon rég nem írtam semmit. Úgy éreztem, hogy teljesen üres vagyok. De az-az érzés semmi ehhez képest.

Veszek egy szaggatott, mély levegőt, hogy ne remegjek annyira, majd folytatom.

Most úgy érzem, hogy kiöltek belőlem minden érzést…a fájdalmon kívül. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette. Ott állt velem és fogta a kezem, amikor elmondták. És ő volt az, aki egész nap vigasztalt utána. Hogy volt képes a szemembe nézni? 

A telefonom csörgése szakít félbe. Remegő kézzel nyúlok érte. Thomas neve villog rajta. Miért keres ilyenkor anyám férje? Sose szokott hívni.

-          Igen? – szólok bele kissé bizonytalan hanggal.

-          Cassy, baj van – szólal meg elfúló hangon.

-          M-mi történt?

-          Marienek agyvérzése volt és…- Nem! Nem akarom tudni! A hangjából már tudom, hogy mi történt és nem akarom felfogni.

Kinyomom a telefonom és kábultan nyúlok egy másik naplóért. Ebben van egy rejtett zseb. Már nagyon rég nem használtam, de még mindig benne van. Kiszedem és forgatni kezdem a kis fémdarabot. Szinte fel se fogom, mit csinálok. A csuklómhoz emelem és mélyen megvágom magam. Ennyi nem elég. De mielőtt folytatnám visszatérek életem első naplójához.

Apa! Remélem, hogy ezt el fogod olvasni és egész életedben kísérteni fog a gondolat. Nem tudom az indítékaidat, de nem is akarom, mi több nem is fogom megtudni. Nem tudom tovább elviselni azt a fájdalmat, amit eddigi életemben okoztál. Még ha nem is tudtam róla, hogy te voltál. Köszönöm, amit eddig tettél értem. Nem kellett volna. Komolyan…~ 2012. november 29.

Kinyitva hagyom az asztalon, az emaillel együtt. Bár próbáltam elkerülni, így is véres lett az utolsó gondolatom. Egy tisztító levegővétel után újra felemelem a kis pengét, és ezúttal komolyabban megvágom magam. Furcsa. Azt hittem iszonyatosan fájni fog, de alig érzek valamit. Körülöttem minden csupa vér. A redőny résein besütő nap még inkább kísértetiessé teszi. Még egy vágás és kiesik a penge a kezemből. Lassan kezd lelassulni minden. Egyre tompábban érzékelem magam körül a világot. Már csak a fülemben egyre lassabban lüktető vért hallom. Elég idegesítő. Összehúzom magam a fotelben és lehunyom a szemem. Minden olyan békés. Már várom azt a bizonyos fényességet, de nem akar jönni. Csak egy fantom jelenik meg. Másodpercenként élesedik a kép és elég hamar felismerem. Peter. Érzem, ahogy könnyek csorognak az arcomon. Ő mosolyogva nyújtja felém a kezét.

-          Reméltem, hogy még sokáig nem találkozunk – mondja szomorkásan.

Most komolyan hallottam őt?

-          Pete – fullad el a hangom.

Már alig érzek valamit, mégis boldog vagyok. Boldogabb, mint valaha.

-          Olyan hideg van itt – nézek a szemébe.

-          Már nem sokáig – mosolyog szomorkásan.

-          Nem szeretem a hideget – motyogom és megfogom a kezét.

Hallok valamit. A való világból. Talán betörték az ajtóm? Nem tudom, és nem is érdekel. Peter itt van, és most csak ez számít. Lélekben hozzábújok és elmosolyodok. Itt minden olyan békés. A hajamba csókol és elindulunk. Szorosan ölelve egymást közeledünk egy jobb helyre. Érzem. Ahogy haladunk, úgy lesz egyre békésebb minden. És egyben élesebb is. Egy ismeretlen helyen vagyunk. Egy gyönyörű sziklán, ami alatt végtelenül terül el az óceán. Végig megyünk egy hosszan kinyúló részen. Három oldalon csak a kékség vesz minket körbe. Megállunk a szikla szélén és lekuporodva összebújunk.

-          Tudod, kicsit azért sajnálom, hogy itt vagy – szólal meg hirtelen Peter. – De azért örülök is – szorít magához.

-          Hiányoztál – nézek mélyen a szemébe.

Lehajol és várom, hogy megcsókol. De nem teszi. Csak egy eszkimó puszit kapok. Duzzogva nézek rá, mire felnevet.

-          Türelmetlen vagy – vigyorog. – Annyi időnk van, amennyit csak akarunk.

-          Akkor használjuk ki – mosolyodok el és megpuszilom az arcát.

Befészkelem magam az ölébe, így nézzük tovább a gyönyörű óceánt és a hihetetlenül szikrázó napot. Végre. Boldog vagyok.