28. Old songs~

Helloo Minnaaa~
Én se hiszem el, de résszel jelentkezek.:3 Már egy ideje kész van, csak be kellett gépelnem, ami nem igazán jött össze mostanáig.>__<"
Remélem még vagytok, akiket érdekel mi is fog történni.^^ Az előző részhez pedig nagyon köszönöm a komikat Alicia, Brianna *-*  Imádlak titeket!♥ :3
Remélem tetszeni fog a rész. Komizzatok, pipáljatok légyszi.:) És az új kinézetről is mondjatok véleményt, mert ha nem tetszik, akkor még alakítok rajta.:3
Jó olvasást!^^
Chuuuu~

Egy újabb kép, ahol Tom gitározik~   Remélem még nem unjátok.:D

Mivel imádok rajzolni, így mindig van nálam lap és ceruza. Hívtam egy nővért, akit megkértem, hogy adja oda ezeket. Először csak firkálgattam, aztán lerajzoltam azt a személyt, aki folyton a fejemben járt. A végére egész cuki lett, bár a valóságot egyáltalán nem tükrözi. Ashley, remélem hamarosan láthatlak~.

Mivel kb fél órán keresztül nem történt semmi és a ceruzám is elkopott, így úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok az alvással. Azonban akár hogy forgolódtam, helyezkedtem nem sikerült elaludnom. Túlságosan felspannolt, hogy holnap valószínűleg haza mehetek. És egy hét múlva már a tetkóm is meg lesz. Szerencsémre elég közel volt a telóm, hogy elérjem így tudtam kockulni. Benyomtam a netet és felnéztem Twitterre és megnéztem Ashley tevékenységét. Feltöltött magáról egy képet, amin egy kis papírt tartott, amin egy felirat állt: „Gyógyulj meg minél hamarabb. Hiányzol Cicus. Szeretlek ♥~” Én már ettől is elolvadtam, de amikor kiszúrtam, hogy mögötte a fal egy része tele van az én és a közös képeinkkel, mind ez egy gyönyörű montázsba rendezve. Úgy éreztem, még sose voltam ilyen boldog. Már majdnem megnéztem a komikat, amikor rájöttem, hogy abból semmi jó nem sülne ki, mivel sosincsenek szép kommentek, ha egy csaj is van a képen. De ezt muszáj lesz megszoknom, mivel megszökni nem fogok. Nem az én stílusom a menekülés.

-          Oh, látom ébren vagy – jött be Mitch. – Mi a baj? – aggódott, amint megláttam, hogy könnyesek a szemeim.

-          Semmi, csak….tényleg semmi – mosolyogtam rá.

-          Hát jó – mondta kétkedve. – Muszáj lenne megvizsgálnom. Fel tudsz állni? – kérdezte.

Óvatosan kibújtam Tom mellől és bizonytalanul letettem a lábaim.

-          Várj, segítek – jött oda mellém és átkarolt, így segített megtartani az egyensúlyomat. – Óvatosan.

-          Azt hiszem most már jó lesz – mondtam teljesen vörös fejjel, amikor már vagy öt perce voltam a karjaiban.

-          Tuti?

-          Ha nem, akkor majd te elkapsz – vigyorogtam rá, majd kibújtam az „öleléséből”.

Wow, de furcsa. Túl sokat voltam ágyban és teljesen elszoktam a járástól. Bizonytalanul léptem párat, majd Mitch felé fordultam.

-          Azt hiszem ez rendben – mosolygott. – Most pedig menjünk sétálni egyet.

Kimentünk a folyosóra és mindenfelé elmentünk. Még lépcsőztünk is, ami eleinte nehezen ment, de azért belejöttem.

-          Ez is tökéletes – jegyezte meg halkan, majd leírt valamit.

-          Most amúgy mit is vizsgálsz? – érdeklődtem.

-          Mivel sokat voltál ágyban, így muszáj leellenőrizni a járásod. Még meg nézem a reflexeidet, és ha ott is minden rendben, akkor még alszol egyet és mehetsz is haza – mosolygott, de nem túl őszintén.

-          Komolyan? – Végre semmi nem akadályozott meg, hogy a nyakába ugorhassak.

-          Azt hiszem, már semmi nem tarthat vissza, de azért meg kell vizsgáljalak – indultunk el nehézkesen. Célba vettünk egy üres vizsgálót, ahol szinte szó szerint felpattantam az ágyra.

-          Ne értsd félre – vigyorgott perverzen és elkezdte felhúzni a korházi hálóingem, így szabad lett a térdem. Elővette a kis orvosi kalapács izét és lecsapott vele a reflexemre. Én pedig majdnem hasba rúgtam.

-          Tökéletes. Túlságosan is – motyogta, írt valamit, majd ugyan ezt megcsinálta a másik lábammal. – Holnap reggel el kell búcsúznunk. De előtte a számodat kérem – kacsintott.

Gyorsan elpakolt, majd visszatért hozzám. Egy darabig, csak néztük egymást, majd megszólalt.

-          Szerintem még most menj ki, vagy olyat teszek, amit nem…vagyis de, én szeretnék, de te szerintem nem – mormogta a fülembe, én pedig gyorsabban kapkodtam a levegőt, ahogy éreztem a leheletét a bőrömön.

-          Akkor, - nyeltem egyet – én most megyek.

Nehézkesen kitámolyogtam a vizsgálóból, majd elindultam az egyik irányba. Fogalmam se volt róla, hogy merre megyek, csak mentem. Nem tudom, hogy csinálja, de teljesen elkábít, amikor ilyeneket csinál. Legalább 10 perce kóvályogtam, mire megtaláltam a szobámat. Tom még mindig édesdeden aludt. Amint leültem az ágy szélére, elkezdett mocorogni.

-          Mmmmm, mit csinálsz? – morgott.

-          Lefekszek melléd – bújtam oda.

-          Merre voltál? – dünnyögte, miközben szorosan átölelt.

-          Vizsgálaton. És kiderült, hogy holnap mehetünk haza – vigyorogtam rá közvetlen közelről. Az arcunk között nem volt 2 cm se. És akkor olyan történt, amire nem számítottam. Tom megcsókolt. És ami még meglepőbb, hogy visszacsókoltam. Nem tudom miért tettem, azonnal megbántam.

-          É-én...sajnálom – dadogta, amikor észhez tértünk mind a ketten.

-          Ne tedd – motyogtam.

-          Nem bántad meg? – nézett hatalmas szemekkel.

-          Dehogynem – nevettem. – Viszont….mindegy, hagyjuk – fordultam el pipacs vörös arccal.

-          Héé, fejezd be a mondatot. Kíváncsi vagyok a viszontra –élénkült fel teljesen.

-          Viszont élveztem is – motyogtam a párnámba.

-          Nem vagyok biztos abban, hogy jól értettem – súgta a fülembe.

-          Azt mondtam, hogy nem volt rossz – fordultam hirtelen felé. Sajnos közelebb volt, mint gondoltam, így sikeresen lefejeltem.

-          Úúúú, bocsánat – mondtam azonnal, és szemügyre vettem a puklit, amit okoztam.

-          Megbocsátok, ha kapok puszit – nézett rám boci szemekkel.

-          Azt hiszem, ez megoldható – nyomtam puszit a homlokán okozott dudorra.

-          Sokkal jobb – vigyorgott.

-          Én is kaphatok? – kérdezte csillogó kiskutyaszemekkel Mitch, aki csak akkor lépett be.

-          Ilyet csak nekem ad, bibibíííí – mondta Tom, mint egy kisfiú, miközben szorosan megölelt. – Sőt, mást is kaptam – suttogta lehelet halkan, így a doki nem hallotta, de én így is fülig vörösödtem.

-          Kár – húzta a száját. – Na, de amiért jöttem. Lassan aludjatok, reggel pedig jövök ébreszteni, utána pedig mehettek haza – mondta fancsali képpel, mi Tommal pedig örültünk.

-          Hé, azért ne szorítsd ki a levegőt belőlem – nyögtem, amikor kezdett túl erős lenni az ölelése.

-          Bocsánat – lazított kicsit a szorításán.

-          Semmi gond – szorítottam meg vigyorral az arcomon, amíg el nem kezdett kapálózni.

-          Oké, ezt megérdemeltem.

-          Azért ne öljétek meg egymást – próbált a doki komoly lenni, de nem igazán jött össze neki. Főleg, amikor rám nézett.

-          Nehéz lesz, de azért majd próbálkozunk – vigyorogtunk mindketten.

-          Alvás! – mondta mielőtt ki ment volna.

-          Hogy a fenébe aludjak, ha most keltem fel? – szenvedett szobatársam.

-          Ha gondolod hívhatok egy nővért, aki bead valamit, amitől elalszol – ajánlottam fel neki, vigyorral az arcomon.

-          Azt inkább kihagyom – bökött meg.

-          Hééé, ezt miért kaptam? – böktem meg én is őt.

-          Mert nem tudom, mit csináljak – vetődött el.

-          Ööm, unatkozz – vigyorogtam a képébe.

-          De én nem akarok – nyavalygott. – Inkább mást csinálnék – nézett rám sunyin.

-          És mégis mit? – kérdeztem óvatosan.

-          Hát, igazából két dolog van. Az egyik ez lenne – nyomott egy gyors puszit a számra. – De nem hinném, hogy ebben benne lennél – igaza volt – így inkább ezt választom – nyúlt az ágy mögé, majd előhúzta a gitárját. – Ez jobban tetszik? – kérdezte ártatlan arccal.

-          Nyuuuuu, igen – lelkesedtem.

-          Pontosan ezt a választ vártam – mosolygott édesen.

Feltornázta magát ülő pozícióba és gyorsan behangolta.

-          Mit játsszak?

-          Durch den Monsun – mondtam csillogó szemekkel.

-          Legyen – mondta, majd elkezdett pengetni.

Már az első akkordok után látszódott rajta, hogy beleélte magát, és teljesen elmerült a zenében. És én vele együtt merültem. Észre se vettem, hogy elkezdtem énekelni. A refrént pedig együtt énekeltük végig, teli torokból. A szám végén Mitch rosszalló arccal jött be.

-          Oké, elfogadom, nem alszotok. De legalább halkabban tegyétek ezt – mondta fáradtan, majd ki is ment.

Tommal, mint a cinkos társak, egymásra néztünk és elröhögtük magunkat.

-          Kövi? – kérdezte lelkesen.

-          Automatisch – válaszoltam rögtön.

Nem is reagált, csak elkezdte játszani. Ezt már nem énekeltünk, csak én dúdoltam végig.

-          Nem gondolta volna, hogy ilyen jó hangod van – mondta a szám végén.

-          A zuhanyrózsa sokat tudna mesélni – nevettem. – Amúgy tök átlagos – vontam vállat.

-          De jó – bizonygatta.

-          Köszi – pirultam el egy kicsit.

-          Na, mi legyen a kövi?

-          Der letzte Tag.

-          Úgy látom, szereted a régi számokat – mosolygott, majd elkezdett játszani.

A legelső számok egyike, amikbe beleszerettem. Imádom.

-          Ahh, imádom ezeket játszani – mondta elégedetten.

-          Én pedig imádom, amikor ezeket játszod – nyomtam puszit az arcára. – Kövi legyen a Spring nicht – mondtam halkan.

Oda bújtam hozzá, úgy hogy a gitározásban ne zavarjam. Ezt a számot is végig énekeltem, de csak halkan. Így is elcsuklott néha a hangom.

-          Minden oké? – kérdezte aggódva a szám végén.

-          Ühüm – bólogattam. – Lehetne még egy Rette mich? – néztem rá csillogó, könnyes szemekkel.

-          Hát persze – mosolygott.

Letörölte a könnyeimet, majd elkezdett játszani. Ugyan úgy végig énekeltem, mint az előbb.

-          Én majd megmentelek – mondta halkan az utolsó akkord után.

Lerakta a gitárt és szorosan megölelt. Nem bírtam tovább, elsírtam magam. De nem zokogtam, ezúttal erősebb voltam.

-          Tényleg aludni kéne – motyogta, miközben megnyugtatóan simogatott.

-          Legalábbis próbálkozzunk – mosolyogtam.

Elengedett, amíg lefeküdtünk, de utána újra hozzá bújtam. Nem tartott sokáig, míg mind a ketten elaludtunk. Nem telt túl jól az éjszakám. Rengetegszer felébredtem és egyszer majdnem leestem az ágyról. Pedig dupla ágy volt.