22. Because of me~

Hello Minnaaa~ ^^
Wow, megint hoztam egy részt.:D   Azt hiszem elég gyorsan sikerült összehoznom, főleg, hogy már két napja megírtam.:D  De most fel is rakom, remélem tetszeni fog. ^^  Légyszi komizzatok, sokat segít.^^
Jó olvasást.:3
Chuuu~ 
https://www.youtube.com/watch?v=g07DthCKqs0 ^^

-          Azt mondta, hogy hívja a rendőrséget. De nem értettem, hogy miért van úgy kikészülve – nézett elgondolkozva nővérem.

-          Azért, mert a húga – mondtam, mire nővéremnek leesett az álla.

-          Hogy mije? Pedig rendesnek tűnt a doki – húzta a száját.

-          Nem hinném, hogy családi dolog lenne az őrület – nevettem keserűen. – Bár, lehet, hogy mégis, mert az őrületbe tud kergetni a hülyeségeivel.

-          Azt elhiszem – nevetett most már nővérem is.

-          Kicsim! – jelent meg Ashley az ajtóban, mire széles, nyugodt mosoly jelent meg az arcomon. – Jól vagy? Amikor ideértem, pont egy rendőr kocsiba ültették be azt a pszicho csajt, akit leszedtem rólad. – Odajött hozzám, és a szemeiben rettegést láttam.

-          Nyugalom kincsem, – simítottam végig az arcán – minden rendben. Kayla nem engedte, hogy bejöjjön, az orvos pedig hívta a rendőröket – sikerült kicsit megnyugtatnom.

-          Umpf, elvitték a rendőrök, most már megnyugodhatsz. De még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt tette – jött be Mitch elkínzott arccal.

-          Köszönöm – mondtam hálásan. – És te is nyugodj meg, minden rendben lesz.

-          Legalább biztonságban vagy – próbált mosolyogni, de inkább egy fintor lett belőle. – Sajnálom, most megyek. Ha bármi kell, csak kiálts, vagy nyomd meg a nővérhívót és jövök – sétált ki.

-          Neki meg mi a baja? – kérdezte barátom. – Ha jól emlékszek ő volt ott a csajjal is. Már akkor is ki volt készülve.

-          Az a csaj, a húga, és nem képes elhinni, hogy ezt tette – magyarázta nővérem.

-          Oh, szegény srác. Nem lennék a helyében.

Ez után a megjegyzés után kicsit vidámabb témákat beszéltünk meg. Ashley elmondta, hogy a srácokkal mit beszéltek.

-          Megmondtam nekik, hogy most nem vagyok hajlandó itt hagyni téged. Még az új album miatt se, úgyhogy ők fognak ide jönni. A TH-s srácok azt mondták, hogy szívesen ajánlanak stúdiót – lelkendezett.

-          Akkor maradsz? – csillogtak a szemeim.

-          Bizony – vigyorgott és megcsókolt. – Nem foglak itt hagyni, főleg nem ezek után.

-          Na és mi lesz, ha kiengednek, és minden újra normális lesz? – tettem fel a legnehezebb kérdést.

-          Igazából, tegnap beszéltem anyukáddal erről – kezdte el kicsit nehezen. – Ha te is szeretnéd, akkor velem jöhetnél Amerikába. Van ott egy nagyon jó suli, ahol tanulhatnál akár németül is – hadarta.

-          Na álljunk meg egy kicsit – mondta nővérem. – Nem rég kaptam vissza és te megint elvennéd? – kérdezte kicsit ingerülten és szomorúan.

-          Nem igazán, csak akkor, ha ő is szeretne velem jönni. Én nem kényszerítem semmire. Ha kell, akkor én maradok itt. Hajlandó vagyok erre is miatta – mondta büszkén.

-          Kayla, ha valaki, akkor te tudod jól, hogy mi volt mindig is az álmom – mosolyogtam rá, mire ő lemondóan bólintott.

-          Pontosan mi is?

-          Az, hogy Amerikában élhessen – suttogta Kayla, mire egyetértően bólintottam.

-          És ha most nem megyek, akkor nem tudom mikor lesz rá lehetőségem. De, ne szaladjunk ennyire előre. Először is kerüljek ki innen, és még anyáékkal is meg kell beszélnem. A barátaimról nem is beszélve – hadartam, és egyre bizonytalanabb lettem.

Ha elmegyek, akkor itt kell hagynom Vivit és a többieket. De hát ezt eddig is tudtam, és ezzel együtt is el akartam menni. Főleg, ha Ashley-vel lehetnék. De így hogy itt a lehetőség elbizonytalanodtam. Nem tudom, mikor jöhetnék vissza, hogy láthassam azokat, akiket hátrahagyok. Viszont ha nem megyek, akkor lehet nem lesz több ilyen lehetőségem. És lehet, hogy a kapcsolatom Ashel se lenne akkor az igazi. Vááá, megőrülök, nem tudom eldönteni.

-          Hé, nyugi. Nem kell most rögtön csomagolnod. Csak akartam, hogy tudd, van egy ilyen lehetőség is – nyugtatott Ash. Észre se vettem, hogy szinte a hajam téptem, miközben gondolkoztam.

-          Persze, oké, megnyugodtam – fújtam ki élesen a levegőt.

-          Biztos? Ne hívjam a dokit?

-          Tuti, nem kell ilyen kis semmiség miatt szólni neki. Van most elég baja, hagy nyugodjon le.

-          Mi? Ide jön? – kiabálta nővérem. – Biztos jó ötlet ez? Mármint, egyedül vezetni hajnalban ekkora távolságot, nem túl biztonságos – vette egyre halkabbra a hangját, és nem hallottam a beszélgetés többi részét. Ashley-vel mindketten kérdőn néztünk rá, amikor letette a telefont.

-          Mi történt?

-          Tom. Idejön.

-          Hogy mi? Mégis minek? – akadt ki Ash.

Meglepett a reakciója. Én legalábbis örülök annak, hogy jön meglátogatni.

-          Bill most hívott vissza, és amikor mondtam, hogy korházban vagy Tom meghallotta és nem lehetett hozzászólni. Autóba ült és elindult ide. Viszont a kocsijukon elég régi gumik vannak, és ha kinézel, akkor láthatod, hogy eléggé csúszósak az utak – világosított fel Kayla.

És tényleg igaza volt. Két dolog is igazolta, hogy csúsznak az utak. Az egyik az, hogy szállingózott a hó, a másik pedig, hogy rengeteg mentő jött és ment. Remélem, Tom épségben ideér.

-          Csak van annyi esze, hogy óvatosan vezet. Ugye? – néztem aggódva nővéremre.

-          Nagyon remélem – fogta a fejét. – Elmegyek, iszok egy kávét. Ash, te kérsz valamit?

-          Megyek veled, ha nem gond. Mindjárt jövök – csókolt meg.

-          Persze – suttogtam az üres szobában. – Csak érj ide épségben, kérlek – akadtam ki.

-          Kivel beszélgetsz? – jött be kedvenc dokim.

-          Az ördöggel – közöltem teljesen közömbösen, mire egy pillanatra megfagyott, de aztán leült mellém.

-          Na és jó fej?

-          Az attól függ, hogy teljesül-e az, amit kívántam.

-          Éértem, asszem – nézett furcsán.

-          Én se értem, nyugi – nevettem. – Amúgy kedves doktor úr, meddig is kell majd itt maradnom?

-          Minél tovább, annál jobb…nekem – vigyorgott. – De sajnos úgy tűnik, hogy a héten már elmehetsz – mondta szomorúan.

-          Mielőtt elmegyek, írd le nekem a beosztásod és bejövök majd meglátogatni, jó? – vigasztaltam.

-          Csak ha te leírod a telefonszámod – kacsintott. Megfogtam a telefonom és a kezébe nyomtam.

-          Írd be a számod. – Elképedve nézett rám, de azért bepötyögte. Visszaadta, én pedig megcsörgettem. – Így már el tudod menteni – vigyorogtam.

-          Óó, hogy én mennyire imádom ezt a vigyort – viszonozta. – Kár, hogy itt van a barátod. Túl beszari vagyok – húzta a száját.

-          Van is okod rá – kacsintottam.

Még beszélgettünk egy darabig, aztán hívták, hogy nincs elég orvos, így neki is el kellett mennie. Sok embert hoztak be a csúszós utak miatt. Mielőtt elment volna, a lelkére kötöttem, hogy ha behoznak egy Tom Kaulitz nevű pasast, azonnal szóljon. Nem sokkal később egy nővér jött be.

-          Sajnos nincs elég orvos, így most én végzem el a reggeli vizitet – mondta kedvesen.

Megnézte a sebem, és azt mondta, hogy ha úgy érzem, tudok eléggé vigyázni, akkor akár fel is állhatok, és sétálgathatok, ha már nagyon unom magam. Mivel újabb negyed órát töltöttem egyedül, így megfogadtam, amit a nővér mondott és nehezen, de sikerült felállnom. Amikor felegyenesedtem, egy éles szúrást éreztem az oldalamban. Odakaptam a kezem, de nem ültem vissza. Kicsit görnyedten, de sikerült kikecmeregnem a folyosóra. Már nagyon kellett a mozgás. A folyosó végén volt egy nagy ablak, ami pont a kertre és a kapura nézett. Láttam, hogy nővéremék kint ülnek egy padon és reggeliznek. Amikor megláttam, hogy egy újabb mentő kanyarodik be, megfagyott bennem a vér. Egy nagyon rossz érzés fogott el, pedig fogalmam se volt, hogy ki van benne. Amikor kinyitották a kocsi ajtaját és kitolták a beteget, majdnem összeestem. Ilyen messziről is felismertem azokat a fekete fonatokat, azokat a ruhákat, azt az arcot. Szerencsémre, Mitch időben elkapott hátulról.

-          Úristen, Cassy! Mi történt?

-          Tooom! Nem hiszem el! Neee, ez nem történhet meg! – ordítottam artikulálatlanul. - Mitch, nagyon fáj, nem bírom – sikítottam. Még soha se éreztem ekkora fájdalmat, mint abban a pillanatban, amikor megláttam őt egy hordágyon, véres fejjel, összetörten.

-          Nyugalom, minden rendben lesz – ölelt magához. Én a nyakába temettem az arcom, úgy zokogtam tovább. – Visszaviszlek – döntötte el.

Könnyedén felemelt és bevitt a korterembe. Lefektetett az ágyba és kirohant. Nem is érzékeltem az időt, amikor már vissza is jött egy kis üvegcsével és injekciós tűvel a kezében. Gyakorlott mozdulattal szívta fel az üvegcse tartalmát és belefecskendezte az infúziós zacskóba. Észre se vettem, hogy egy tű van a karomban, amihez az infúziót lehet csatlakoztatni. Persze az előbbi összeomlásom során az is megsérült, így új helyre kellett szúrni, plusz a vérzést is el kellett állítani. Szerencsémre jó kezekben voltam. De még a nyugtató se enyhítette a fájdalmam. A könnyeim még mindig folytak, csak már nem zokogtam, hanem mereven bámultam. Mindeközben egyetlen gondolat ismétlődött a fejemben. Miattam. Miattam. Csak is miattam.