21. Little sister~

Hello Minnaaa~  ^^
Máris hoztam az új részt!:D  Gyors voltam?^^  Remélem tetszeni fog, komikat várok :3
Ebben a részben drága orvosunk kerül előtérbe, remélem Alicia nem fogsz kinyírni érte, és álmatlan éjszakát sem okozok <3 :]   És nővéremtől pedig bocsánat, de későn szóltál o.o
Jó olvasást ^^
Chuuu~  :*

-          Nem a sebemet akartad megnézni? – ziháltam.

-          Mmm, azt csinálom – morogta a bőrömbe, és az ajkai tovább haladtak a sebem felé. Körbe csókolta a kötést majd hosszú ujjaival kezdte cirógatni.

-          Mitch, ezt nagyon nem kéne – figyelmeztettem és megpróbáltam fenyegető lenni. Nem nagyon jött össze.

-          Mondj egy jó okot, és abbahagyom – mormogta a nyakamba.

-          Barátom van – nyögtem.

-          Nem elég jó – mondta, és ajkai végig szaladtak az állam vonalán.

-          Nem akarom. És ha egyszer felkelek, neked annyi – találtam meg a hangom.

-          De most még fekszel – vonta fel a szemöldökét és diadalittasan nézett a szemembe.

-          Ha így folytatod, nem sokáig – kezdtem el mocorogni.

-          Jó, oké, feladom – adta meg magát. – Csak ne mozogj, kérlek, mert felszakad a seb – aggódott. És látszott a szemeiben, hogy tényleg félt.

Abbahagytam a mozgolódást, ő pedig megnézte az oldalam. Ezúttal orvosi szemmel.

-          Egy kicsit feszülnek a varratok – állapította meg és kisietett a szobából. Amikor visszatért egy kis orvosi dobozkát tartott a kezében. Letette mellém és kotorászni kezdett.

-          Ez az oldat majd segít, ellazítja a szöveteket, amik most feszülnek. Viszont lehet kicsit csípni fog – figyelmeztetett.

Kinyitott egy steril vattacsomagot és átitatta az oldattal. Már a szaga is szörnyű volt.

-          Figyelj, nem szeretném, ha haragudnál rám. Sajnálom az előbbit, nem tudom mi ütött belém. Amint megláttalak, elkezdtél vonzani. Minden értelemben – mondta halkan. Befejezte a sebem kenegetését és új kötést tett rá.

-          Megbocsátom, ha többet nem fordul elő.

-          Ígérem – mondta egy észveszejtő vigyor kíséretében és óvatosan visszafordított a hátamra.

-          Már most sokkal jobb, köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-          Igazán nem kell megköszönnöd, ez a dolgom – mosolygott. – Nem bírom ki – nyögte, csak úgy magának, mire kérdőn néztem rá. – Bocsáss meg nekem – nézett könyörgőn és homlokon csókolt. Még jó, hogy nem vagyok szívmonitoron…~

-          Azt hiszem, most inkább elmegyek, iszok egy kávét – mondta és elsietett.

Mivel megint egyedül maradtam, és nagyon nem volt kedvem gondolkozni, így kezembe vettem a telefonom és elkezdtem böngészni. Találtam egy nagyon jó animét, aminek az első évadát végig is néztem. A másodikat kezdtem volna el, amikor Mitch visszajött. Időközben már hajnalodott, de lehet már bőven nappal van. Nem tudom.

-          Mit nézel? – ült le mellém.

-          Kimi ni todoke.

-          Ó, azt nézi mostanában húgom is – lepődött meg.

-          Jó fej húgod lehet – vigyorogtam. – Amúgy mi szél hozott? Még mindig nincs vizit – néztem az órára, ami pontosan 6:30-at mutatott.

-          Unatkozok – vont vállat.

-          Mint mindig – állapítottam meg nevetve.

-          Hogy van az oldalad? Feszül még?

-          Nem, nagyon jól van. De, ez nem azt jelenti, hogy újra kezdheted, amit legutóbb csináltál – figyelmeztettem.

-          Tudom, nyugi, nem fogom. De ne mond, hogy nem élvezted – vigyorgott, énpedig csak a szememet forgattam. – Aaajjj, unatkozoook~ - szenvedett látványosan.

-          Hát, sajnos nem hiszem, hogy tudnék segíteni, mivel mozogni se igazán tudok. De ha van bármi ötleted, amiben nincs semmi perverzség, én szívesen leszek a partnered.

-          Ööm, – gondolkozott el – passz.

-          Eddig nagyon izgis – mondtam kissé ironikusan. – Mi lenne, ha mesélnél a tesódról?

-          Ha szeretnéd – mondta, mire hevesen bólogattam. – Gitty-nek hívják és egyidős veled. Hasonló a stílusotok, csak ő nem igazán tud azonosulni vele, nem úgy, mint te. Viszont most jöttem rá, hogy oda van a pasidért, azért az Ashley-ért vagy kiért.

-          Mi van?! Ugye nem oda jár, ahova én??

-          Öm, - nézte meg a kartonom – de. Miért? Mi ez az elkínzott fej? – kérdezte aggodalommal a hangjában.

-          Ő volt az, aki miatt ide kerültem – sziszegtem. Ebben a pillanatban lépett be az emlegetett személy.

-          Szia bátyó. A nővér mondta, hogy itt vagy – jött be jókedvűen.

-          Szia. Nem biztos, hogy jó ötlet volt bejönnöd. – Direkt úgy állt, hogy ne láthassa az arcom.

-          Miért? – nyúlt meg a képe.

-          Mert nem. Menj ki, majd nemsokára megyek én is.

-          Most komolyan, miért ne maradhatnék? Rengetegszer voltam már bent a betegeidnél.

-          Mert én azt mondtam. És most húzás ki-

-          Mitch, hagyd. Köszi, de ne vesszetek össze miattam – érintettem meg a karját, mire ellazult.

-          Ez a hang – esett le a csajnak. – Cassy? Mitch, te meg mi a francot csinálsz ennél a ribancnál? – nyávogott.

-          Én vagyok az orvosa, kötelességem itt lenni. Plusz még jó fej is – mosolygott rám.

-          Hogy ez jó fej? Ki vagy te és mit csináltál a bátyámmal? – kérdezte hidegen.

-          Ugyan az vagyok, mint eddig. Igazából még hason-

-          Nehogy folytasd – ordította Gitty.

-          Elég legyen már. Ne veszekedjetek miattam – engedtem én is ki a hangom.

-          De igenis veszekszünk, mivel korházba juttatott. Ha nem te lennél, akkor is veszekednék vele. Egyszerűen nem ismerek rád – sziszegte a húgának.

-          Leszarom mit gondolsz. Ha nem jött volna Ash, akkor nem úszta volna meg egy kis korházi kitérővel – köpte oda, majd kirohant.

-          Ezt miért kellett? – kérdeztem.

-          Mert tényleg nem ismerek rá – mondta elkínzottan és lerogyott a székre.

-          Cass, úristen, jól vagy? – rontott be nővérem. – Anya mondta, hogy korházban vagy. Rohantam, ahogy tudtam – lihegett.

-          Nyugi Kayla. Minden oké, jól vagyok – mosolyogtam.

-          Ő is foglalt? – súgta Mitch, mire tarkón vágtam. – Aú, oké, értem – simogatta sajgó testrészét.

-          Oh, elnézést, nem is köszöntem – tért észhez nővérem. – Jó napot! Hogy van a húgom, tényleg minden oké vele?

-          Jó napot! Hát ütni azt nagyon tud – nevetett, majd kacsintott. – És igen, jól van. Ha nem csinál semmit, amitől felszakadna a seb, akkor akár a héten már haza is mehet – közölte mosolyogva, de nem jókedvűen.

-          Tényleg? – csillogtak testvérem szemei.

-          Igen, tényleg – nevetett. – Mit fogok én akkor csinálni? – kérdezte szórakozottan.

-          Ezt meg hogy érti? – értetlenkedett Kayla.

-          Úgy érti, hogy hobbijává vált a szekálásom – böktem oldalba.

-          Még hogy én szekállak – pöckölte meg a homlokom.

-          Nyaaa, ezt nee – kezdtem el hadonászni, mert bökdöste az arcom. – Aa, uhm, doktor bácsi, megnézné az oldalam? Van egy olyan érzésem, hogy nem fogok örülni – mutogattam a fájó pont felé.

-          Máris – váltott át megint orvossá.

Gyorsan feltűrte a hálóingem, csak addig, ameddig muszáj.

-          Ez már most szörnyű – állapította meg. – Gratulálok Cassy, sikerült tönkretenned a varrataidat – mondta drámai hangon.

-          Nem ez az első eset – mondta nővérem lemondó hangsúllyal.

-          Mit csinált?

-          A tenyerét háromszor varrták össze.

-          Azt hogy sikerült összehoznod?

-          Ügyesen – néztem ártatlanul, mire a szöszi nagyot nyelt. Hahaa, kínozhatom.

-          Máris jövök, össze kell varrni, lehetőleg minél hamarabb.

Kisietett, nővérem pedig aggódott. Akárhogy próbálkoztam, nem sikerült megnyugtatnom. A doki ismét egy dobozzal tért vissza.

-          Nem muszáj kimennie, de legalább forduljon el.

-          Inkább kimegyek – menekült el Kayla.

-          Hmm, megint kettesben – mondta drága orvosom, és leszedte a kötést, amit teljesen átitatott a vérem.

-          Uh, ez elég csúnya – húztam a szám.

-          Ne mozogj – szólt rám. – Amúgy, hogy sikerült elérned, hogy háromszor kelljen összevarrni a tenyered?

-          Hát, először is elvágtam mosogatás közben egy konyhakéssel, aztán összevarrták. Csak hogy az nem bírta túl sokáig. Másnap mehettem vissza, és újra összevarrták. Aztán ha jól emlékszek, akkor a szülinapom után kellett visszamennem még egyszer, de akkor már valami megerősített varratokat kaptam, amik fel is szívódnak – meséltem el neki dióhéjban.

-          Megnézhetem? – kérdezte. Észre se vettem, hogy már végzett az oldalam összevarrásával és be is kötözte.

-          P-persze. – Kinyújtottam a kezem, ő pedig szemügyre vette. – Már gyógyul, de azért vigyázz rá. Még megsérülhetnek a varratok – mondta elgondolkozva, és megcsókolta a tenyerem. Óvatosan elengedte, majd az ajtó felé nézett, ahonnan hangos kiabálást hallottunk. Méghozzá nővéremet és Gitty-t .

-          Álmodj csak, hogy beengedlek oda – hallottam Kaylat. – Tudom, hogy ki vagy, és biztos vagyok benne, hogy te tehetsz arról, hogy itt van.

-          Óóó, nem én. Ha rajtam múlt volna, akkor már csak a temetésére mész el.

Mitch teljesen lefagyott egy pillanatra, majd fájdalmasan rám nézett és kisietett.

-          Elegem van ebből! – ordította. – Most azonnal velem jössz. – Láttam, ahogy karon ragadja a húgát, mond valamit nővéremnek és elsiet.

-          Azt mondta, hogy hívja a rendőrséget. De nem értettem, hogy miért van úgy kikészülve – nézett elgondolkozva nővérem.

-          Azért, mert a húga – mondtam kelletlenül, mire nővéremnek leesett az álla.