17. Ashley, you perverse...~

Konnichiwa Minna-saaan ^^
Meghoztam az új részt, jééj!:D  Remélem tetszeni fog, és nem lett túl nagy hülyeség, mivel kb fél óra alatt hoztam össze.:3   És mindezt nővérem miatt, akinek ma van a névnapja, úgyhogy: Boldog Névnapot!^^ :*
Szóval, jahm. Én ennyi lettem volna. Jó olvasást ^^  Véleményeteket most is várom~ :3
Chuuuu~

Amikor kinyitottam a szemem már sötét volt, és mi még mindig ugyanúgy feküdtünk. A nyakam nagyon fájt, ezért megpróbáltam kiszabadulni a szoros ölelésből, úgy, hogy ne ébresszem fel Ashleyt. Ez persze nem sikerült.

-          Hova mész? – nyöszörögte.

-          Fürdőbe. Muszáj lezuhanyoznom, de te aludj csak – pusziltam meg a fejét.

-          Mmm, siess – mondta és vissza is aludt.

Bementem a fürdőbe és megengedtem a vizet a teljesen átlagos kádamba. Tényleg kell egy macskalábas, abban sokkal jobb fürödni. Azért itt is majdnem sikerült elaludnom, de az utolsó pillanatban felébredtem, mielőtt teljesen lecsúsztam volna a vízbe. Egy kevés víz így is belement az orromba, ami nagyon rossz érzés volt. Gyorsan kimásztam és megszárítkoztam. Mivel pizsamát nem hoztam be magammal, megint, ezért felvettem a köntöst, amit nővéremtől „kaptam”. Visszamentem a szobába és kerestem egy pólót. Felvettem és visszabújtam az ágyba. Ashley rögtön átölelt, mintha egy plüssmaci lettem volna. De nem bántam, inkább hozzábújtam és mélyen beszívtam az illatát. Egyszerűen imádom, úgy ahogy van. Mondjuk, ki ne bírná? Ashley Purdy mellettem alszik, meztelenül. És ez már nem az első alkalom. Azt hiszem, tényleg szerencsés vagyok. Szívesen aludtam volna, de az agyam nem engedte. Helyette csak néztem, ahogy Ash békésen alszik. Eszméletlen cuki így.

Nem tudom mikor alhattam el, de amikor felkeltem már nem volt mellettem senki. Ránéztem az órámra és rá kellett jönnöm, hogy ma nem megyek iskolába, mivel már elmúlt dél, az óráim pedig 7:15-kor kezdődtek. Hát, ez van. Annyira nem sajnálom. Kikászálódtam az ágyból és felvettem egy cicanadrágot. Gyorsan megfésülködtem, de komolyabban nem foglalkoztam a külsőmmel. Leszaladtam a lépcsőn és láttam, hogy Ashley a nappaliban TV-zik, anyáék pedig már rég elmentek dolgozni. Megpróbáltam halkan közlekedni, hátha sikerül megijesztenem Asht, de pont amikor mögé értem megfordult.

-          Hát ez most nem jött össze – mosolygott. – Jó reggelt – csókolt meg.

-          Neked is – csókoltam vissza.

-          Mmm, nem vagy éhes? – kérdezte, de nem szakadt el a számtól.

-          De, nagyon.

-          És mit kérsz? Mondjuk te vagy itthon…

-          Tééged – vetettem rá magam.

-          Csináltad már kanapén? – kérdezte szemöldökét felvonva.

-          Perveeerz – löktem el magamtól és hozzávágtam egy párnát és elkezdtem futni.

-          Nem menekülsz – mondta nevetve.

Még a lépcsőig se jutottam, amikor elkapott hátulról és felkapott. Visszacipelt a kanapéhoz a vállán. Még az se zavarta, hogy végig a hátát és a fenekét püföltem. Amikor elérte célját lerakott a kanapéra és időt se hagyott elmenekülni, rám mászott. Mondhatjuk, hogy jól indult ez a nap számomra.

Ezúttal mindketten felöltöztünk és én elmentem keresni valami kaját. Találtam müzlit, ami tökéletesen megfelelt számomra. Öntöttem egy tálba és nyakon öntöttem tejjel. Visszamasíroztam a nappaliba és lehuppantam Ashley mellé, aki furán méregette a reggelim.

-          Te meg mit eszel? – kérdezte undorodva.

-          Müzlit – emeltem meg a tálat. – Egészséges.

-          És ez mind az ebéded? Mert az nem túl egészséges – oktatott ki Okoska.

-          Nem, ez nem az ebédem. Még csak most keltem, vagyis ez a reggelim.

-          Azt hittem az az előbbi volt – mondta perverz mosollyal.

-          Hmm, mondtam már, hogy perverz vagy?

-          Azt hiszem igen – vigyorgott rám önelégülten.

Magamhoz vettem a távirányítót és elkezdtem keresgélni a csatornák között. Megtaláltam a legjobbat. Nickelodeon, ahol épp elkezdődött a Spongyabob. Ashel végig röhögtük a részeket, és mivel a drágám is kezdett éhes lenni, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk enni valamit. Legalábbis ő, mert én épp csak befejeztem a reggelim. Végül elmentünk a kedvenc helyemre, ahol olyan finom a pizza, hogy még én is ettem belőle.

-          Uhh, hát ez jól esett, ennyi mozgás után – jelentette ki Ash és a szeme sarkából engem lesett.

-          Hát, én annyira tele vagyok, hogy megmozdulni se tudok.

-          Akkor hazaviszlek. – Alig fejezte be a mondatot, már fel is emelt.

-          Neee, tudok menni. Tegyél leee – hisztiztem.

-          Miért? Kell az edzés, és nem is vagy túl nehéz.

Nem tudtam meggyőzni, a karjaiban vitt haza, pedig nem volt túl rövid az út. Kb 10 perc után feladtam, hogy kiszabaduljak, és inkább élveztem, hogy szorosan tart. Figyeltem, ahogy lélegzik, és úgy tűnt tényleg nem megterhelő neki. Még 20 percig gyalogolt velem, amikor hazaértünk. Azt hittem majd letesz, hogy innen már a saját lábamon is tudok menni, de nem. Igaz, hogy letett, de megfogta a derekam, hogy ne szabadulhassak és kinyitotta az ajtót. Megint felemelt és bevitt egészen a kanapéig, ahol szélesen vigyorgott rám.

-          Ne számíts semmi féle mozgásra tőlem. Már reggel elfáradtam.

-          Reggel? Inkább délben – nevetett.

-          Az nekem még reggel volt – közöltem vele, mire még jobban nevetett.

-          Amúgy beszéltem anyuddal. Mondta, hogy mennyünk majd el a korházba a kezeddel, így legalább kapsz majd igazolást.

-          Rendben. Felőlem mehetünk már most is.

-          Oké, akkor menjünk.

Már emelt volna fel, amikor gyorsan arrébb csúsztam és felálltam.

-          A saját lábamon megyek. A kocsiig csak kibírom valahogy.

-          Oké – sóhajtott.

Amikor beültem a kocsiba, belesüppedtem az ülésbe. Olyan érzés, mintha egy felhőn ülnék.

-          Imádom ezt a kocsit.

-          Jobban, mint engem?

-          Az nem lenne lehetséges – mosolyogtam, mire felnevetett, de kicsit el is pirult. Imádom!

-          Akkor…mit szólnál hozzá, ha a tiéd lenne?

-          Hogy mi? – kerekedtek el a szemeim. Már úton voltunk, ezért Ash nem nézett rám, csak a szeme sarkából, de látszott rajta, hogy pontosan erre a reakcióra számított.

-          Ezt komolyan gondoltad? – kérdeztem fülig érő szájjal.

-          Persze. Nekem van egy majdnem ugyan ilyenem Amerikában – simogatta meg a kormányt.

-          Nyááá, imádlak – kiáltottam. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de mivel vezetett és a hely is szűk volt, ezért ez nem volt lehetséges.

Nemsokára megérkeztünk, és megtettem, amit az előbb akartam.

-          Nagyjából úgy örülsz, mintha eljegyeztelek volna – nevetett.

-          Viccelsz? Mindig is egy ilyen csodára vágytam – csillogtak a szemeim.

-          Hát, akkor most megkaphatod.

-          Köszönööööm – csókoltam meg.

-          Nincs mit. Érted bármit – ölelt magához. – Na, de menjünk.

Bementünk és bejelentkeztem. Hamarosan szólítottak és bementem a vizsgálóba. A legutóbbi doki volt most is. Nagyon rendes volt, megnézte a vállam, közölte, hogy szépen javul, de nem ártana kennem a krémmel, amit adott. A vágást is megnézte a tenyeremen, ami már majdnem begyógyult. Közölte, hogy holnapra is ad még igazolást, de utána már mennem kell. Legszívesebben neki is a nyakába ugrottam volna, de inkább csak megköszöntem és visszamentem Ashez.

A hazaút elég csendesen telt, csak Ashley telefonja csörgött néha, de mindig kinyomta. Amikor legközelebb megszólalt, a kezembe nyomta.

-          Vedd fel, már idegesít.

-          Ööm, oké – motyogtam. Ránéztem a kijelzőre és felvettem.

-          Hallooood?! Miért nem lehetett hamarabb felvenni azt a kibaszott telefont? Már vagy ezerszer hívtalak, és te mindig kinyomtad – mondta ingerülten. – Csak nem megzavartam valamit? – kérdezte ezúttal gúnyosan, nevetve.

-          Ami azt illeti a vezetésben zavartad. Amúgy szia Andy.

-          Óó, Cass. Szia – lepődött meg.

-          Mi ennyire fontos? – kérdeztem.

-          Igazából semmi, csak már rég hallottam drága basszerosunk hangját - mondta nyálasan.

-          Ne terelj – mondtam fenyegetően.

-          Okkéé, csak annyit akartam kérdezni, hogy mikor szándékozik hazamenni, mert én holnap megyek. Jön velem vagy majd valamikor később látom?

-          Öüm, Ash, mikor szeretnél hazamenni?

-          Passz, még nem gondolkoztam rajta, miért?

-          Még nem tudja mikor megy. Majd ha elengedem, esetleg – vigyorogtam rá barátomra.

-          Na miért? Csak nem kikötözöd az ágyadhoz, amint hazaértek? – Hallottam a hangján, hogy ő is vigyorog.

-          Ami azt illeti, ahhoz nem tudnám. Valami más megoldás kell. Valami ötlet esetleg?

-          Adj neki kaját. Az mindig bejön – nevetett.

-          Most voltunk ebédelni. Ezek szerint ma még tuti marad?

-          Sőt, szerintem még holnap is!

-          Na jó, most már abba lehet fejezni a piszkálást – szólalt meg Ash.

-          Gratula, gyönyörű nyelvtani szerkezet – vigyorogtam, mire ő is és Andy is felnevettek.

-          Jólvan, leteszlek, mert még pakolnom kell, meg még pár dolgot elintézek. Majd valamikor találkozunk. Sziaa.

-          Oké, remélem is. Csóók~ - tettem le a telefont, mire Ash elég furán nézett rám.

-          Ajj, tudod, hogy nem úgy értettem – sóhajtottam.

-          Reméltem is. Te csak engem csókolhatsz – mondta a kis önimádó, én pedig adtam neki egy cuppanós puszit.

-          Ha kapok még pár ilyet, akkor lehet, hogy le kell állnom valami nem túl feltűnő helyre, úgyhogy legyél jókislány – vigyorgott és már megint ott volt a perverz csillogás a szemeiben.

-          Igeniiis – nyafogtam.

Az út maradék részét majdnem sikerült csendben kibírnom, de amikor meghallottam a rádióban a Palaye Royale új számát nem bírtam tovább. Végig énekeltem, Ashley csak azért nem fogta be a fülét, mert muszáj volt fognia a kormányt. Ezen is nevettem egy jót. Amikor hazaértünk és indultam az ajtóhoz, megláttam, hogy Vivi áll az ajtóban és várja, hogy valaki beengedje.

-          Senki nem nyitja ki? – kérdeztem tőle, mire összerezzent. – Ne félj kislány, nem harapok – mondtam mély hangon.

-          Na nem mondod? – nevetett. – Megijesztettél. Már vagy 1 perce várok idekint – panaszkodott.

-          Még ha itthon vagyok se tudtam volna kinyitni neked az ajtót ennyi idő alatt.

-          Akkor ideje gyakorolnod – szólalt meg Okoska ismét. Kinyitottam az ajtót és mindenkit előreengedtem.

A kulcsot majdnem kint hagytam a zárban, de amikor becsuktam magam mögött az ajtót, észrevettem, hogy hiányzik, úgyhogy gyorsan kinyúltam érte.

- Amúgy, történt valami? Vagy mi ez a hirtelen látogatás? – kérdeztem Vivit, amikor már biztonságban tudtam a kulcsot.