26. Awake~

Sziasztook~  ^^
Remélem még vannak olvasóim, és még érdekel titeket a blogom. Tudom, nagyon sokáig nem hoztam új részt, amit nagyon sajnálok, de egyszerűen nem tudtam írni. Csak ültem a gép előtt és nem jött semmi ötlet.:\
Végül sikerült összehoznom egy rövidke részt, ami....hát szerintem nem lett túl jó, de remélem nektek jobban tetszik majd, mint nekem.:D   És ezután ígérem, megpróbálok majd sűrűbben frissíteni.^^
Jó olvasást.:3  Komikat, véleményeket, kritikákat várok.^^
Chuuuu~  :*

*A hülye formáért bocsánat, nem tudom mért így rakja be :\*

Kezdtem ellazulni, már nem éreztem azt a belső kínt, mint az előbb. Lassan elaludtam~

-          Nem hiszem el, hogy ezt tette – hallottam egy halk hangot.

-          De ugye jobban lesz? – egy másik, aggódó hang.

-          Persze, szerencsére elég gyengét és keveset vett be, így csak elaludt. Lehet, hogy nemsokára fel is ébred.

-          Ez komoly? Pedig még csak egy órája alszik – csodálkozott valaki.

Egy csipogó hang egyre hangosabb lett mellettem. Ez azt hiszem jó jel, mert életben vagyok. Bár, ez már a beszédből is kiderült.

-          Máris szólok neki – ment ki a szobából valaki.

Kíváncsi vagyok kinek?!

-          Tényleg ébredezik? – hallottam egy gyenge, de reményteli hangot.

Ki kéne nyitnom a szemem és mondanom valamit, hogy ne aggódjanak, de amikor megpróbáltam, elkezdtem fulladni.

-          Egy kicsit kimennétek?

Valaki megfogta a fejem, erős és biztos kézzel tartott, valaki más pedig kihúzott valamit a torkomból, mire köhögni kezdtem.

-          Most próbáld meg – mondta ugyan az a személy mosollyal a hangjában.

-          Fáj a torkom és nehezek a szemhéjaim – mondtam, amint ki tudtam nyitni a szemeim.

-          Végre köztünk – borult a nyakamba drága orvosom.

-          Mitch, te alszol bármikor is? – kérdeztem nevetve.

-          Persze, előző este bealtatóztak – nevetett. – Örülök, hogy emlékszel rám.

-          Pont rád ne emlékeznék? A legperverzebb orvosra a praxisomban? – piszkáltam.

-          Cassy, végre! – „rohant” be Tom. Szörnyen nézett ki. Teljesen lefogyott, az arca beesett, sápadt volt és csak csoszogott.

-          Tom – nyögtem, a szemeim megteltek könnyekkel.

-          Most, hogy felébredt muszáj lesz enned – mondta neki a szöszi szigorúan.

-          De akkor lehetek vele? – nézett könyörgő szemekkel.

-          Persze, amint lehet, átvisszük hozzád – ígérte.

-          Amikor legutóbb láttalak nem így néztél ki. Pedig az nem rég volt – támadtam le aggódva.

-          Nincs semmi bajom – ült le mellém az ágyra és gyengén megölelt én pedig szorosan hozzábújtam.

-          Bocsánat, hogy megzavarlak titeket, de ezt muszáj odaadnom. Ashley küldi – nyomott a kezembe egy borítékot Mitch. – Nekem most mennem kell, de vigyázz rá – mondta Tomnak és kisietett.

-          Nem nyitod ki? – súgta.

-          Félek – mondtam. És tényleg rettegtem, hogy mi lesz benne.

-          Itt vagyok, vigyázok rád – ölelt át. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy képes volt így lefogyni ennyi idő alatt.

Remegő kezekkel bontottam ki a borítékot.

-          Csak egy kérdés. Mikor írta?

-          Nem sokkal az előtt, hogy felébredtél. És mielőtt megkérdezed, nem, nem tudom mi van benne –előzte meg a következő kérdésem.

Kivettem a lapot és ügyetlenül széthajtottam.

            „Cassy,

                 Sajnálom, hogy nem lehetek ott, amikor felébredsz, de remélem minél hamarabb visszatérsz közénk. Amint ez megtörténik, hívj, mert nagyon aggódok. Szeretnék melletted lenni, de gondok vannak a bandában, így nem maradhatok tovább. Ettől függetlenül tartom a szavam, ha szeretnél, hozzám költözhetsz LA-be. Remélem hamarosan hívsz. Szeretlek, imádlak, csókollak: Ashley.”

-          Naa, ugye nincs baj? – aggódott Tom.

-          Ü-üü – ráztam a fejem. Teljesen meghatódtam, próbáltam visszafojtani a könnyeimet.

-          Akkor jó – ölelt át.

-          Tom, kérlek, egyél valamit – öleltem én is át.

-          De csak miattad – nézett boci szemekkel, majd nehézkesen felállt és kicsoszogott.

Miután kiment, nagy nehezen megkaparintottam a telefonom és már tárcsáztam is Ash számát. Már majdnem hangpostára kapcsolt, amikor felvette.

-          Cass, végre! – mondta ugyan úgy, mint Tom. – Ugye jól vagy?

-          Igen, csak hiányzol – nyavalyogtam. – De minden rendben a bandával?

-          Persze, megoldottuk a dolgokat. De Cassy, - kezdte nehezen – miért csináltad?

-          Én se tudom – nevettem fanyarul. – Egyszerűen minden szarság összegyűlt és muszáj volt lenyugodnom. És hát így sikerült – mondtam egyre halkabban.

-          Sajnálom Kicsim – motyogta.

-          Már túl vagyok rajta, csak az egyedül létet nem bírom, mert el kezdek gondolkozni – nevettem. – De nem hiszem, hogy lesz esélyem magamra maradni – mondtam, amikor megláttam anyát az ajtóban.

-          Szerencse – nevetett. – Gondolom ment valaki.

-          Igen, anyu – mosolyogtam rá.

-          Akkor magatokra hagylak titeket. Hamarosan beszélünk, szeretlek.

-          Én is téged, csók – tettem le.

-          Anya, szia! – köszöntem neki tele energiával.

-          Látom jót tett neked ez az alvás – mosolygott.

-          Na ja – nevettem.

-          Kár, hogy Ashley már elment.

-          Sajnos, de remélem, minél hamarabb találkozhatunk.

-          Biztos vagyok benne – mosolygott.

Már vagy egy órája beszélgettünk, amikor már nem bírtam tovább, muszáj volt megkérdeznem valamit.

-          Apával mi van? – kérdeztem bátortalanul.

-          Dolgozik, mint mindig – sóhajtott. – De tegnap eljött, csak akkor már nem engedtek be – tette hozzá.

-          Már hiányzik, remélem, holnap be tud majd jönni – húztam el a szám.

-          Biztos lehetsz benne, hogy amint tud, bejön – mosolygott megnyugtatón.

Még beszélgettünk úgy egy fél órát, amikor el kellett mennie dolgozni. Amint kilépett, Tom már jött is be. Őt Mitch követte.

-          Na, ettél? – kérdeztem vigyorogva.

-          Muszáj volt – mosolygott rám.

-          Tom, jönnél egy kicsit? Pár dolgot meg kéne csinálni, hogy itt feküdhess – mondta neki Mitch.

-          Várj Mitch, meddig kell bent lennem? – szóltam utána.

-          Hát, ahogy most állnak a dolgok, még egy hét – mondta és már el is tűnt.

Szóval egy hét múlva mehetek haza, juppíííí. Csak suliba ne kéne mennem. Amint kimehetek, elintézem a kiiratkozást és megyek Ashley után. Már ha mehetek. Ha nem, akkor is megyek másik suliba. Nem volt időm több dolgon elgondolkozni, Tomék már vissza is értek.

-          Cassy, egy kérdés. Nem zavarna, ha egymás mellé tolnánk az ágyakat? – kérdezte Mitch. Teljesen zavarban volt.

-          Dehogyis – mondtam.

Az ágyam szélével babrált valamit, aztán mellé tolta a másik ágyat és valahogy összekapcsolta őket, így olyan lett, mint egy francia ágy. Tom odacsoszogott és óvatosan lefeküdt. Most örülök, hogy Ash nincs itt. Mit szólna ehhez? Teljesen kiakadna, és az senkinek se lenne jó. Tom közelebb csúszott és óvatosan átölelt, de most kivételesen úgy éreztem, hogy én védem őt, még akkor is, ha ő ölelt engem.

-          Most már minden rendben lesz – karoltam át.

-          Tudom – sóhajtotta és szorosabban bújt hozzám.