Hello Minnaa~ ^^
Meghoztam az új részt.:3 Bár még írni akartam hozzá, de úgy döntöttem, hogy inkább felrakom. Remélem azért tetszeni fog.:)
Jó olvasást!^^
Chuuu~
Az ájulás
határán voltam, amikor apám elment mellettem és beült mellé a kocsiba. Szóval
ezért volt itt. Őt fuvarozza. Ez kicsit felébresztett.
-
Hé, Cass. Minden oké? – trappoltak le a lépcsőn.
-
Persze – fordultam feléjük egy erőltetett
mosollyal.
-
Végre, itt a kaja – vetette rá a pizzára magát
Ash.
-
Mint aki egy hete nem evett – nevettem.
-
Hát, van vagy 7 órája – nézett kétségbeesetten.
-
Jó étvágyat – adtam neki egy puszit, majd egy
fél szeletet betömött a szájába.
-
Koszonom – motyogta teli szájjal.
-
És érte van oda annyi lány – nevetett V, mire
Ash kacsintott.
-
És az enyém – mondtam büszkén, ő pedig kihúzta
magát.
Felmentünk a szobámba és „megterítettünk” az ágyamon és
elkezdtük nézni a Frozent. Teli szájjal énekeltük végig a dalokat. Amikor
elfogyott a pizza, áttértünk a popcornra. Jókat röhögtünk magunkon, dobáltuk
egymást kukoricával. A film végére úgy nézett ki a szobám, mintha bomba robbant
volna. Mivel még nem voltunk álmosak, el kezdtük nézni az Így neveld a
sárkányod-at. Vivivel olvadoztunk, amikor megláttuk Fogatlant. A film után
pedig Ashnek nyavalyogtunk, hogy mi is akarunk egy sárkányt. Nem bírta sokáig,
10 perc után bemenekült a fürdőbe.
-
Most, hogy ő elmenekült elmondod mi történt?
-
Mire gondolsz? – tettettem hülyét.
-
Tudod nagyon jól. Úgy álltál lent, mint egy
szellem.
-
Klaus. – Nem is kellett mást mondanom,
megértette.
-
Ki az a Klaus? – jött ki Ash.
-
Aki neked Kina – morogtam. – Csak épp köztünk
már nincs semmi. Még barátság sem.
-
Ou, akkor nem leszek féltékeny – jött oda hozzám
és átölelt. – De mit keresett itt?
-
Apámat fuvarozza – mondtam gúnyosan.
-
Túl sok a jóból – jegyezte meg V is hasonló
gúnnyal.
-
Ne is mond – forgattam a szemem.
Időm se
volt, hogy lenyugodjak, megint jött valaki.
-
Ez már anya lesz...legalábbis remélem
Lerohantam
és tényleg ő volt az.
-
Szia drágám – mosolygott rám fáradtan.
-
Szia - pusziltam meg.
-
Megyek, lefekszek – mondta csak úgy magának és
elindult a szobájába.
Visszamentem
az emeletre.
-
Úgy hallottam tényleg ő volt – mosolygott Ash.
-
Ahham. De ne nagyon zajongjunk, mert alszik.
-
Próbálkozunk – mondták egyszerre.
-
Amúgy nektek nem kéne tanulni? – kérdezte Ash.
-
De igen, tanárbá' – mondtam kislányosan.
Láttam
rajta, hogy beindult a fantáziája. Kacsintottam, ő pedig megnyalta az ajkait.
-
Asszem iszok valamit. Kiszáradt a szám.
Ahogy elment
mellettem megmarkolta a hátsóm és morgott egyet, én pedig felnevettem és
rácsaptam a kezére. Kiment, mi pedig elkezdtünk tanulni.
-
Aash, segíts – nyavalyogtam
-
Miben?- sóhajtott.
-
Angol.
Leült
mellénk és türelmesen segített.
-
Spanyolul nem tudsz véletlenül? – kérdeztem boci
szemekkel.
-
Sajnos nem, csak franciául – mosolygott
perverzen.
-
Azt tudom – nevettem.
-
Najó, egyedül hagylak titeket – nevetett V és
átment a másik szobába.
Amint kilépett, Ash rám vetette
magát.
-
Nincs véletlenül iskolás lány szerkód? - vigyorgott.
-
Épp a tisztítóban van - húztam el a szám.
-
Akkor majd elmegyünk vásárolni - mondta és
ledöntött.
Az alkarján
támaszkodott, hogy ne nehezedjen rám, de így is éreztem a teste melegét. Csak
egymás szemébe néztünk, nem mozdultunk, mégis ziháltunk. Percekig bámultuk
egymást. Én törtem meg hamarabb. Átkaroltam a nyakát és lehúztam magamhoz. Ez
volt az eddigi legérzékibb csókunk.
Szia, nem rég találtam rá a blogodra és awh *-* Még egy BVB-s blog, lenne kedved egy cseréhez? Itt a link http://my-rebel-angel.blogspot.hu/
VálaszTörlésAtya úr isten! Mi lessz még itt? :O várom a folytatást <3
VálaszTörlés