31. Schoolday~

Hello Minnaa~

Remélem még van, akit érdekel a blogom....tudom, nagyon-nagyon rég nem volt rész. De mindennek meg van az oka, amiket most nem fogok részletezni.>_<"  És nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, mire új részt hoztam!T___T <3

Remélem tetszeni fog ez a rész...kérek véleményeket, mert nem vagyok biztos, hogy elég érdekes lett-e.x3

És még egy dolog. Még régebben kaptam két díjat, amiket még mindig nem tettem ki, de szeretném megköszönni Clau&Ani és Nadia.^^

Ash által Kinanak tervezett "sapi",*-*

Még beszélgettünk egy darabig. Elmesélte, hogy mennyire hiányzok már a suliban a többieknek. Aztán kerestem valami horror filmet, hogy el tudjunk aludni. Nem is kellett 10 perc, mindketten beájultunk.

Amikor felkeltem Vivi még aludt. Sikerült kijutnom a szobából anélkül, hogy felébredne és célba vettem a saját szobámat, ahol Ash aludt. Halkan benyitottam, csak kicsit nyikorgott az ajtóm. Elindultam az ágyamhoz, de párszor sikerült belerúgnom a szétdobált dolgaimba, de végül sikerült épségben odaérnem. Sőt, még Ashley se ébredt fel, még csak meg se moccant. Bemásztam az ágyba és rájöttem, hogy az üres. Gyorsan felpattantam és felkapcsoltam a lámpát. Sehol senki. Szinte berontottam a fürdőbe, de ott se volt. Lementem a földszintre, benéztem minden szobába, de nem volt sehol. Visszavánszorogtam a szobámba és leültem a földre. Vajon hova mehetett? Ötletem se volt. Már legalább 5 perce bámultam magam elé, amikor észrevettem egy kis cetlit az éjjeliszekrényemen.  * Cassy, remélem nem esel kétségbe, amiért csak úgy eltűntem,* - Késő – motyogtam.* Van pár dolog, amit sürgősen el kell intéznem. De nemsokára visszajövök..* Összegyűrtem és elhajítottam. Mi lehet ilyen sürgős? Mikor mehetett el? És mikor jön vissza? Egyáltalán hova ment? Ajj, már a fejem is fáj. Lementem a földszintre és főztem magamnak egy jó erős kávét. Ahogy megittam enyhült a fejfájásom. Akkora volt a csend, hogy néha még Vivi szuszogását is lehetett hallani. Ezek szerint anya sincs itthon, pedig még csak 6 óra. Ilyenkor még nem szokott dolgozni. Csináltam reggelire rántottát, hogy lefoglaljam magam. Mire végeztem, Vivi is felkelt.

-                            Jó reggelt – ásított.

-                            Ohayoo~

-                            Ma már jössz suliba? - kérdezte és leült az asztalhoz.

-                            Asszem muszáj lesz - tettem elé egy tányér tojást.

-                            Uuu, nyami - csillantak fel a szemei.

-                            Csendben ettünk, amikor meghallottuk, hogy jött valaki.

-                            Sziasztook!

-                            Merre jártál? – kérdeztem tőle nyűgösen.

-                            Elintéztem valamit, de mielőtt kérdeznéd, meglepetés - ölelt át. - Amúgy van még kaja? Mert nagyon guszta.

-                            Szedj magadnak - mondtam durcásan.

-                            Nagyon haragszol? - nézett rám boci szemekkel, bűnbánóan.

-                            Egy kicsit - dünnyögtem.

-                            Sajnálom - csókolt meg, aztán elpusztította a reggelijét. – Vivii, jó lesz, ha ma én viszlek titeket suliba? - ordított, mert barátnőm időközben elment készülődni.

-                            Tökéletes - kiáltott vissza. Én csak felvont szemöldökkel néztem rá, de nem szóltam semmit.

Gyorsan emberi formát varázsoltam magamnak, bedobáltam a sulis cuccaimat egy táskába. Az egész szobámat felforgattam az igazolásomért, amikor eszembe jutott, hogy a konyhában van. Ashék már csak rám vártak, így az egész házon át rohantam.

-                            Mehetünk - lihegtem.

Kocsival kevesebb, mint 10 perc volt az út. Legnagyobb meglepetésemre Ash bejött velünk az iskolába.

-                            Értem, hogy aggódsz értem, de azért nem kell mindenhova elkísérned – öleltem át.

-                            Nem is téged kísérlek – vigyorgott. Láttam Vivin, hogy ő se érti. – Mától besegítek itt, mint zenetanár – húzta ki magát büszkén.

-                            Hogy micsoda? – esett le az állam.

-                            Mivel te nem jössz velem, így én maradok itt és gondoltam hasznosan is eltölthetem az időm – vont vállat.

-                            Cass, mindig is tudtam, hogy szerencsés vagy vele, de most már kezdelek irigyelni is – mondta V „elérzékenyülve”.

-                            Na, de menjünk, mert mindjárt becsöngetnek, én meg még azt se tudom hova kell mennem – nevetett Ash. Adott egy puszit a homlokomra és mentünk a saját utunkra.

Szerencsére gyorsan eltelt a nap. A barátaim szó szerint körbeugráltak, nagyon örültek, hogy visszajöttem és már jól vagyok. Ashel csak egy szünetet sikerült együtt töltenünk, de akkor is csak beszélgettünk, nehogy bajba kerüljünk. Már örültem, hogy megúsztam a napot piszkálás nélkül, amikor egyik drága osztálytársam kirakta elém a lábát, amikor mentem ki a teremből. És hogy biztos legyen az esés, valaki még meg is lökött hátulról. Szerencsémre sikerült elkerülnöm, hogy arccal tompítsam az esést, így viszont a kezem bánta. Elég furcsa hangot adott ki, amikor földet ért. Még fel se néztem, ők már kivonultak, csak a röhögésüket hallottam.

-                            Cassy, gyere már. Csak rád várunk – hallottam meg Vivit a folyosóról. Pont akkor jött be, amikor felültem. – Úristen, jól vagy? – rohant hozzám.

-                            Persze – sóhajtottam. – De menjünk mielőtt Ash is bejön és meglát – tápászkodtam fel.

-                            Tuti jól vagy? A vállad….egy kicsit furcsán néz ki – jegyezte meg.

-                            Így, hogy felhívta rá a figyelmem tényleg fájt.

-                            Asszem kiugrott.

-                            Irány a kórház – ragadta meg a kezem.

-                            Dehogy megyek én oda. Mindjárt megoldom.

Kiszabadítottam a kezem és egy mozdulattal a helyére raktam a vállam. Kis híján felordítottam, de sikerült visszafojtanom.

-                            Mindig is tudtam, hogy nem vagy normális – szörnyedt el.

-                            Nem válaszoltam, csak nevetve elindultam a parkoló felé.

-                            Na végre ideértél kis csigám – vigyorgott Ashley.

-                            Ha, ha, ha… - forgattam a szemem. – Csak úgy mondom, hogy Vivi utánam ért ide – védtem magam.

-                            De ő már egyszer elment érted – kacsintott.

Hazafele el kellett mesélnem a napomat, amit szívesen meg is tettem. Csak az utolsó pár percet hagytam ki a történetből. A visszapillantóban láttam Vivi rosszalló nézését, de nem szólt semmit. Ezért is imádom. Amikor hazaértünk anya még mindig nem volt sehol. És még kaja se volt otthon így pizzát rendeltünk. Amíg vártunk felmentünk a szobámba, ahol Ashley betámadta a laptopomat Vivivel pedig elkezdtünk körmöt festeni.

-                            Csajoook, ez nagyon büdös – nyavalygott szerelmem.

-                            Megszokod – mondtuk egyszerre.

Ash bejelentkezett skype-ra. Mögé osontam, hogy lássam, kivel beszélget. CC neve kezdett villogni, így megnyugodtam. De csak egy percre, mert egy másik kis ablak is megjelent. Kina. Kina Tavarozi. Ash volt barátnője. Azonnal hátranézett és majdnem lefejelt.

-                            Kicsim, ugye most semmi rosszra nem gondolsz?

-                            Attól függ, mi számít rossznak.

-                            Bármi hülyeség, ami eszedbe juthat.

-                            Csak kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat tőled. Ennyi az egész.

-                            Azt gondolom, tudod, hogy ruhákat tervezek és többek között neki is szoktam egyedi tervezésű kiegészítőket csinálni. Nyakláncot, sapkát, mikor mi kell egy-egy fotózásra – magyarázta.

-                            Éértemm, akkor megnyugodtam.

Folytattam a körömfestést, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Kina még mindig az élete része. Hallottam, hogy valaki jött, így félbehagytam eddigi tevékenységem és lementem a földszintre. Azt hittem, hogy anya ért haza, de amikor leértem megfagytam.

-                            Szia drágám. Hogy-hogy már itthon?

-                            Szia. Már haza engedtek a kórházból.

-                            Na, ez jó hír.

-                            Mit keresel itt? Úgy tudtam, hogy elköltöztél.

-                            Így is van. De még van pár cuccom, amit el kell vinnem.

-                            Akkor siess és tűnj el innen – mondtam flegmán.

Láttam rajta, hogy váratlanul érte ez a kijelentés, de szokásához híven nem szólt semmit.

-                            Sose fogsz megváltozni – mondtam, majd felrohantam az emeletre.

Nem vártam, hogy utánam jöjjön, vagy csak mondjon valamit. Sose tette.

-                            Minden oké? – nézett rám aggódva Vivi.

-                            Persze – próbáltam meggyőző lenni.

-                            Ezt még én se veszem be – szólt közbe Ash. – Szóval mi a baj? – jött oda hozzám, de én elhúzódtam.

-                            Tényleg semmi – mondtam fojtott hangon, majd bemenekültem a fürdőbe.

-                            Ha nem mondod el, akkor is rájövünk – kiabált be V.

Gyorsan megmostam az arcom hideg vízzel, hogy lenyugodjak.

-                            Nem anya jött haza, mint ahogy gondoltam.

-                            Akkor? – unszoltak.

-                            Apa az.

-                            Hogy mi? Mi a francot keres ő itt?

-                            Még van pár cucca, amit el kell vinnie – mondtam gúnyosan.

-                            Ez most komoly?

Mielőtt válaszolhattam volna, csengettek.

-                            Lemenjek én? Valószínűleg a pizzát hozták – ajánlotta Vivi.

-                            Nem kell, de azért köszi.

Lesiettem és célba vettem a bejárati ajtót. Apámat sehol nem láttam, és furcsa mód örültem ennek. Átvettem a pizzát, és amikor a futár srác elindult visszafele nem hittem a szememnek. Ő mit keres itt? Neki tényleg semmi keresnivalója nincs nálunk. Az ájulás határán voltam, amikor apám elment mellettem és beült mellé a kocsiba. Szóval ezért volt itt. Őt fuvarozza. Ez kicsit felébresztett.